Különleges íz

2023.12.05. 06:50

Szicíliából érkezik a pisztácia a díjnyertes málnapálinkás soltvadkerti szaloncukorhoz

Az idén megrendezett Év szaloncukra versenyben a soltvadkerti Szent Korona Cukrászda három díjat hozott el Budapestről. Szervánszky Judittal, a cukrászda egyik tulajdonosával beszélgettünk.

Barta Zsolt

A felvételen Szervánszky László, nővére Szervánszky Judit és a kisfia Kende

Fotó: Barta Zsolt

Ahogy korábban beszámoltunk, tavaly két, idén három díjat kapott a Szent Korona Cukrászda az Év szaloncukra versenyen. A soltvadkerti cég egyik tulajdonosa, Szervánszky Judit elmondta, hogy büszkék az eredményre, kollégáival együtt. Tavaly is jól szerepelt a cégük ezen a megméretésen. 

Idén a fehér csokoládés kategóriában első helyezést ért el a cukrászda, Az Év új íze kategóriában pedig a belga trappista sörös édesség kapott elismerést. A szakmai zsűri második díját a málnapálinkás pisztáciás édességük kapta. A cukrászda szakemberei októberben kezdtek a versenyre benevezett szaloncukrok ízeinek a kikísérletezéséhez. Korábban már tizenhatféle szaloncukrot készítettek, amelyet az idén nyolc új ízesített édességgel bővítettek. 

Szervánszky Judit elmondta, hogy mindig a vevő dönti el, melyeket tartják meg a választékban, de ez nem elég, mivel a vevők mindig igénylik az új ízeket. A versenyre is ennek a szellemében neveztek. Esetükben a pisztácia adja az alapízt a termékeknél. A krémet maguk készítik az üzlet műhelyében, az alapanyag Szicíliából érkezik. 

− Mi lokálpatrióták vagyunk, ha lehet hazai anyagokat használunk a termékek gyártásához. 

Így például a málnapálinkás ízesítésű szaloncukorhoz a helyi Schiszler cégtől vásároljuk a pálinkát, vagy a nyáron az epres rozés fagyit pedig a Frittmannék rozéjának a felhasználásával készítjük − hangsúlyozta a cégvezető. 

Amikor csokoládét kellett kiválasztaniuk, akkor a fehér mellett döntöttek, mert ez adta a legkellemesebb ízkombinációt a málnapálinkával. Ennek az alapanyaga Kolumbiából származik. A trappista sör ízesítésű édesség ötlete onnét jött, hogy új ízt kerestek. Sörös szaloncukrot még senki sem csinált, így az eltér a megszokottól, mondta Szervánszky Judit, aki öccsével, Szervánszky Lászlóval ketten vezetik a cukrászdát. Öt éve, édesapjuk halála után vették át a cég vezetését. 

Judit 23, míg öccse László 20 évet dolgozott az alapító Szervánszky László vezetése alatt. Édesapjuk a tudást folyamatosan adta át, de nemcsak a mesterségbeli ismereteket kapták meg, hanem azt a szemléletmódot is, amely a vendégek megtartásához is szükséges. Ma a cukrászda ötvenöt állandó alkalmazottnak ad munkát. Szervánszky Judit bár gazdasági szakember, a pénzügyi szaktudása mellett felnőttképzés keretében pék-cukrász végzettséget is szerzett korábban, öccse pedig édesapja után szintén a cukrászat hivatása mellett kötelezte el magát. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában