Baon podcast

2023.12.04. 19:28

Idén Adventi udvar is várta a híveket a kecskeméti Szentcsalád Plébánián – podcast

A Gong Rádió Téma című műsorában az adventi időszakról beszélgettek. A vendég Ivanics Zoltán, a kecskeméti Szentcsalád Plébánia vezető lelkipásztora volt.

Lizik-Varga Katalin

Sok érdeklődőt vonzott az Adventi udvar

Fotó: Sebestyén Hajnalka

Idén december 3-án gyújtottuk meg az adventi koszorúink első gyertyáit. Megkezdődött az ünnepre való hangolódás. 

Három hétre szűkült össze az adventi várakozás időszaka, de azért ezzel nem sérül a mi adventünk, mert ugyanúgy a négy adventi gyertyát meg lehet gyújtani – mondta Ivanics Zoltán, vezető lelkipásztor. Hozzátette, hogy december 24-én lesz érdekes, ugyanis délelőtt még adventet fognak ünnepelni a hívek, este pedig már a karácsonyt. 

Hozzátette: minden keresztény, de igazából minden emberi közösség közös tapasztalata az, hogyha nagy események előtt vagyunk, akkor valamiféle készületi időszak, vagy készületi feladatok állnak előttünk. Az ókorban, amikor az uralkodó érkezésére vártak az emberek, akkor már nagy készülettel voltak a nagy esemény előtt, kitisztították az udvarukat, rendbe raktak mindent, hogy az uralkodót szép környezet fogadja -tette hozzá. 

Mint mondta, az advent is ilyen esemény számunkra. Hangsúlyozta: amikor a Királyok Királyát várjuk, az ő érkezését, az ő születését, akkor nemcsak a környezetünket, a házainkat tesszük tisztába, hanem a szívünket és az emberi kapcsolatainkat is megpróbáljuk egy kicsit rendbe szedni. A lelkész kiemelte, hogy ma a külső tényezőkre sokan jobban figyelnek az emberek, pedig valójában úgy véli, hogy a belső készület a legfontosabb. 

Kiderült, hogy az adventi koszorú hagyománya az 1840-es évekre nyúlik vissza. 

Egy evangélikus lelkész egy szekérkereket akasztott fel a saját imatermében, amire minden nap eggyel több gyertyát tett. Ezeket meg is gyújtotta, a falalkat pedig fenyőágakkal kezdte díszíteni. Mire elérkezett a Karácsony, díszbe borult az egész imaház. Ebből alakult ki az adventi koszorú készítésének a hagyománya. 

Ivanics Zoltán elmondta, hogy a katolikus egyházban hagyomány, hogy rorate miséket tartanak ebben az időszakban. Ezeket a miséket hajnalban kezdik, amikor még sötétség van, és napfelkeltekor fejezik be, ezzel pedig arra utalnak, hogy a sötétségből várják a világosságot, vagyis hogy megszülessen Krisztus, a Megváltó. 

A lelkész az éjféli szentmisék hagyományáról is beszélt. Mint mondta 24-én éjszaka már arra készülnek a hívek, hogy 25-én ők legyenek az elsők, akik köszöntik a Messiást. 

A Szentcsalád Plébánián adventi koszorúkötéssel kezdték ezt az ünnepi időszakot, valamint hagyományteremtő céllal Adventi udvar néven indítottak adventi vásárt a plébánia udvarán. Ezzel lehetőséget kínálnak arra, hogy egy kis forralt bor vagy zsíros kenyér mellet beszélgessenek, találkozzanak az emberek, és nyissanak egymás felé. 

A cikkben szereplő podcast megtalálható a Baon.hu Youtube-csatornáján is.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában