Tájékoztatás

2023.12.01. 13:39

Emelkedik az étkezési díj Kalocsán

Ahhoz, hogy továbbra is jó színvonalon tudjon működni az önkormányzati Kalocsai Közétkeztetési Intézmény, a képviselő-testület november 30-ai ülésén napirendre tűzték a gyermekjóléti alapellátosok intézményi térítési díjának emelését.

Zsiga Ferenc

Szerény emelést szavaztak meg a képviselők

Fotó: Zsiga Ferenc

Dr. Filvig Géza polgármester elöljáróban elmondta: a Kalocsai Közérkeztetési Intézmény vezetője a gyermek- és diákétkeztetésnél a nyersanyagnorma 10 százalékos emelését kezdeményezte, melynek oka az élelmiszerárak jelentős emelkedése.

A téma tárgyalása során kiderült, az intézmény szakmailag sincs könnyű helyzetben, hiszen a bölcsődétől, óvodától az általános iskolai napközin, menzán át a középiskolai menzáig és kollégiumig biztosítja az étkeztetést, ráadásul a jogszabályok által előírt, igencsak szigorú követelményrendszer szerint.

Ezek részletezése is meggyőzhette a képviselőket, ugyanis a végül egyhangú szavazás előtt egyetlen ellenvéleményt nem fogalmaztak meg, vagyis a bolti, piaci árakat tekintve maguk is szerény mértékűnek ítélték a díjemelést.

Még mielőtt ezt részleteznénk, kicsit talán érdemes elidőzni amellett, hogy Kalocsán az általános iskolai tanulók 18,7 százaléka étkezik ingyenesen, 28,7 százaléka 50 százalékos térítési díj kedvezményre jogosult, azaz az étkezést igénybe vevők 47,4 százaléka az étkezési díjak befizetésénél valamilyen kedvezményt vesz igénybe. Ez a szám a középiskolások esetében 36,3 százalék. A város 427 óvodása közül 391 ingyenesen étkezik, a bölcsődében pedig 45 gyermekből 40.

A testület döntése nyomán 2024. január 1-jétől a szülő által fizetendő díjak emelkedése a következőképp alakul: bölcsődei étkezés 545 forintról 600 forintra, óvoda étkezés 562-ről 622 forintra, általános iskolai menza 430-ról 473 forintra, általános iskolai napközi 600-ról 660 forintra, középiskola menza 515-ról 565 forintra, míg a kollégiumi étkezés  1170 forintról 1287 forintra emelkedik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!