2023.12.03. 20:00
Egy kecskeméti szervezet már kilencvenezer facsemetét ültetett – podcast
Farkas Barta Katának, a kecskeméti Zöld Küldetés Egyesület elnökének szívügye a környezetvédelem, ezen belül is a faültetések, az esőkert, a vízmegtartás. Többek között ezekről beszélgetett a Hír FM kecskeméti adásában Vízi Zalán szerkesztő-riporterrel.
Elültették Petőfi körtefájának oltványát a Petőfivárosban idén júliusban
Fotó: Lizik-Varga Katalin / archív-felétel
Elmesélte személyes motivációját, azt a pillanatot, mely arra ösztönözte, hogy a környezetvédelem mellé álljon. Az eltelt sok-sok év alatt az egyesületéhez kapcsolódóan már 90 ezer facsemetét, cserjét ültettek el. Továbbá fontos küldetésük, hogy minél több vizet helyben megtartsanak, ebben a szélsőséges időjárási viszonyok között. A természetalapú megoldások között szerepel az esőkertek kialakítása, mely már nemcsak magánszemélyeknél, de néhány cégnél is megvalósult jóvoltukból. A beszélgetés során szólt még az „esőcsinálásról”, és arról is, hogy ki mit tehet a vízmegtartás érdekében. Aki további részleteket is szeretne megtudni, hallgassa meg az interjút!
A cikkben szereplő podcast megtalálható a Baon.hu Youtube-csatornáján is.
Baon podcast
- Folytatják a Széchenyi téri buszállomás felújítását – podcast
- Kajszibarack szezon: az elmúlt évek legjobb termése volt idén – podcast
- Szemereyné Pataki Klaudia: a szivattyúk felújításával jelentősen kevesebb víz áll meg az aluljáróban, mint korábban – podcast
- A locsolás ellenére is fákat pusztít ki a hőség Kecskeméten – podcast
- Az év legjobb magyaros étterme lett újra a lajosmizsei Tanyacsárda – podcast