Programajánló

2023.12.05. 20:49

Dottóval érkezik a Mikulás Halason

Egy korábbi idegenforgalmi pályázaton nyert forrásból vásárolt egy Dottót a halasi önkormányzat. Az elmúlt napokban a próbaüzem is megvolt, így szerdán a gumikerekes városi kisvonattal érkezik majd a Nagyszakállú a halasi gyerekekhez a városközpontba.

Pozsgai Ákos

Forrás: shutterstock.com / illusztráció

A Halasi Városmenedzser Kft. izgalmas programokkal várja halasiakat a városháza díszudvarára az adventi időszakban. Vasárnap az első gyertyát is meggyújtották az adventi koszorún, mely a korábbi hagyományoktól eltérően idén nem a főtéri zenepavilon körül, hanem a városháza díszudvarán lett kialakítva. A karácsony előtti ünnepi programokat is ide szervezték. Szerda délután fél négykor érkezik majd a Mikulás a díszudvarba a városi kisvonattal, amit már napközben is kipróbálhatnak a halasiak. Ingyen utazhatnak majd vele a városnéző körútra. A szervezők azt kérik, hogy a gyerekek a szüleik, vagy csak felnőtt kíséretében szálljanak majd fel a Dottóra, és a várható nagy érdeklődés miatt, mindenki várja ki a sorát, a szervezők azt ígérik, hogy egy körutazásra biztos, hogy mindenki feljut majd a kisvonatra.

A városháza díszudvarán a Mikulás napon a Pöttyös bögre zenekar ad majd koncertet, este 18 órakor Megjött már a Mikulás címmel a Lóca együttes Mikulásváró koncertje következik. Szombaton 10 órakor rajtol a városháza díszudvaráról az idei Jótékonysági Mikulás Futás, a Bernáth Lajos Kollégium, a Család-és Gyermekjóléti Szolgálat és a Molnár utcai Férfi Hajléktalanszállóban élők javára gyűjtenek adományokat. Főként iskolás gyerekeknek, valamint felnőtteknek meleg ruhát, csizmát, cipőt, papucsot, tisztálkodási szereket, tartós élelmiszert, cukrot, konzervet, használható játékokat, könyveket, szaloncukrot és csokoládét gyűjtenek a szervező Halasi Városmenedzser Kft., amit december 9-ig lehet leadni a Művelődési Házban. A jótékonysági futás résztvevőt arra kérik, hogy ne hagyják otthon a mikulás sapkájukat, a futókat meleg teával, forralt és pogácsával várják a szervezők.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!