2023.11.27. 14:58
Kecskemét is készül a télre – podcast
Ezen a héten hivatalosan is átlépjük a tél küszöbét, amire Kecskemét városa is izgalmas programokkal hangolódik.
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
A hét ismét egy vadonatúj foglalkozással indul a Széchenyi István Közösségi Házban, hiszen november 27-én 17:00-tól a KÖSZI AI képgenerálás, képszerkesztés című kurzus veszi kezdetét. A Kecskeméti Önképző Számítástechnikai Iskola (KÖSZI) azért alakult, hogy mindenki számára elérhetővé tegye a valóban használható, magas szintű számítástechnikai tudást, digitális megoldásokat. Meggyőződésük, hogy a digitális tananyagok közös feldolgozása, elsajátítása, a közös projektek végrehajtása révén a részvevők piacképes tudást, valamint nemzetközileg elismert okleveleket szerezhetnek – olvasható a foglalkozás bemutatásában.
Kedden immár harmadik alkalommal lesz Nyílt nap a Kecskeméti Református Gimnáziumban. Reggel 8 órától rövid tájékoztatót hallgathatnak meg a leendő diákok és szülők az Újkollégium dísztermében, majd órákat is látogathatnak a 2. 3. és a 4. órákban.
Csütörtökön fél 11-től egy nagyon különleges eseményre várnak minden színházkedvelőt Kecskeméten, a Neumann János Egyetemen. A Katona József Nemzeti Színház csodás művészei ingyenes felolvasószínházi előadásban mutatják meg magukat, amit Cseke Péter direktor úr rendezésében láthatnak. A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Már az időjárás is kedvez a korcsolyázni vágyóknak, és szerencsére már lehetősége is van a sportág kedvelőinek arra, hogy gyakoroljanak, ugyanis a Benkó Zoltán Szabadidőközpont fedett műjégpályája minden nap várja az érdeklődőket, de hamarosan, december elsején a Kecskeméti Műjégpálya is megnyitja kapuit.
Szintén december 1-jén pénteken veszi kezdetét a Téli Csodaország és Kecskeméti Advent nevű rendezvény a város Főterén, ahol már a hónap elején elkezdhetjük az ünnepi készülődést.
A tavalyi év sikere után idén is, december 2-án, szombaton 16:00 órakor ismét lámpással a kézben, énekelve vonulhatunk végig a Vasútparkból a Rákóczi úton át, Kecskemét főterére, ahol a Hírös Agóra történetének legmonumentálisabb adventi forgatagába érkezünk.
További programok az alábbi felvételen:
A cikkben szereplő podcast megtalálható a Baon.hu Youtube-csatornáján is.
Baon podcast
- Folytatják a Széchenyi téri buszállomás felújítását – podcast
- Kajszibarack szezon: az elmúlt évek legjobb termése volt idén – podcast
- Szemereyné Pataki Klaudia: a szivattyúk felújításával jelentősen kevesebb víz áll meg az aluljáróban, mint korábban – podcast
- A locsolás ellenére is fákat pusztít ki a hőség Kecskeméten – podcast
- Az év legjobb magyaros étterme lett újra a lajosmizsei Tanyacsárda – podcast