Koncert

2023.10.09. 18:45

Negyed század Omega slágerei csendültek fel a gitárvirtuóz halasi koncertjén – galériával

Az Omega együttes kiváló, zeneakadémiát végzett gitárosa, Szekeres Tamás 25 évig játszott a legendás zenekarban. Az elmúlt szombaton Kiskunhalason, a református templomban adott nagysikerű koncertet zenész barátaival és a kiskunhalasi Lorántffy Zsuzsanna Kamarakórussal közösen. Az est során a legismertebb Omega dalokat szólaltatta meg a gitár virtuóz, Szekeres Tamás azzal az igénnyel, hogy az Omega meghatározó tagjainak elvesztése után felidézze a pótolhatatlant.

Pozsgai Ákos

A fotón Szekeres Tamás gitárművész játszik a halasi református templomban

Fotó: Pozsgai Ákos

Nyolc és fél évvel ezelőtt, 2015. március 16-án még a teljes zenekar együtt lépett színpadra a halasi református templomban, amely zsúfolásig telt az Omega Oratóriumra, a Lorántffy Zsuzsanna Kamarakórus tagjai akkor énekeltek először együtt a legendás zenekarral. A szombat esti koncert elején a kiskunhalasi kötődésű Trunkos András zenész, zeneszerző menedzser köszöntötte a halasiakat. A nagykanizsai születésű zenész és családja édesapja katonai szolgálata miatt Kiskunhalasra költöztek, így Trunkos András tizennégy éves koráig a városban nevelkedett.

– Minden szép és jó ehhez a városhoz köt engem. A gondtalan gyerekkorom emléke Kiskunhalas, ez volt a város, ahova mindig haza jártam a szüleim és testvéremhez, amíg éltek. Csak jó érzéssel gondolok Halasra – nyilatkozta korábban egy vele készült pódiumbeszélgetés során. Trunkos András a magyar rockzene történetének megkerülhetetlen alakja. Basszusgitározott a Beatricében, a Big Man Band Ben, az Apostolban és a Bikiniben, menedzselte az Omegát.

Szekeres Tamás klasszikus- és elektromos gitárművész, tanár, Szendrey-Karper László professzor utolsó tanítványaként diplomázott 1990-ben a Liszt Ferenc Zeneakadémián, mint klasszikus gitárművész és tanár. Hamar a korszak meghatározó alakjává vált, miközben több kontinensen számtalan nemzetközi és hazai sztárral játszott együtt. 1994 óta a legendás OMEGA zenekar tiszteletbeli tagjaként meghatározó szerepet töltött be az együttes életében, mint gitáros – zeneszerző. Szekeres Tamás a halasi koncerten külön is megemlékezett a Bikini legendás hírű gitárosáról, a kiskunhalasi születésű Daczi Zsoltról, akivel nemcsak zenésztársak voltak, de nagyon jó barátok is.

Szekeres Tamás a több állomásból álló önálló koncertjein az Omega elmúlt 25 évéről emlékezik. A turné során, amelynek egyik állomása volt a kiskunhalasi helyszín, a szakrális helyszínek mellett változatos koncerttermekben és formációkban lép fel: a gitár, a dob és az ütőhangszerek adják az alapbázist, melyek helyenként kiegészülhetnek egyházi kórussal, basszusgitárral és billentyűshangszerrel, majd az ezekre ráépülő vonósnégyessel, kamarazenekarral. A kiskunhalasi koncerten a Lorántffy Zsuzsanna Kamarakórus énekelte vele a legendás dalokat, és velük együtt a közönség is énekelt. A kultikus Omega és az Omega Oratórium dalai mellett Bach és Vivaldi művek hangzottak el.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában