Baon podcast

2023.10.29. 13:40

Az irodalom gyógyító hatását a kecskemétiek is élvezhetik – podcast

1992 óta minden év októberében van a lelki egészség világnapja, ennek apropóján beszélgettünk Tóthné Muráncsik Mónikával, aki amellett, hogy pedagógusként dolgozik, irodalomterápiával is foglalkozik.

Orosz Fanni Flóra

Tóthné Muráncsik Mónika

Forrás: Beküldött fotó

A lelki egészség megőrzésének fontos eszköze többek között a társas kapcsolatok ápolása, és az egyén belső erőforrásainak aktiválását segítő eszközök, azaz többek között az irodalomterápia és a meseterápia, amely épp a társas kapcsolataink, baráti, családi, kapcsolatok megélésében, gazdagításában is segítséget nyújthat. A témában Tóthné Muráncsik Mónikával beszélgettünk.

Mindenekelőtt kértük, vázolja, mivel is foglalkozik az irodalomterápia?

– Az irodalomterápia egy olyan eszköz, amikor az irodalmat hívjuk segítségül ahhoz, hogy valóban mély beszélgetéseket tudjunk önmagunkról folytatni, tulajdonképpen egy önismereti módszer – kezdte.

De vajon, hogyan lehet valakiből irodalomterapeuta?

– Egyetemi másoddiplomás képzésen kell megszerezni a szükséges ismereteket ahhoz, hogy irodalomterapeutává lehessünk. Én annak idején igyekeztem úgy választani a képzőhelyek közül, hogy tudjam, biztos elméleti és gyakorlati képzést kapok, így választottam a Pécsi Tudományegyetem kétéves képzését. Az ilyen jellegű képzéseken mindenhol van egy sajátélményes szakasz, azaz valóban önmagunkon tapasztaljuk meg a módszerek hatékonyságát, működését, ott ez különösen komoly, hangsúlyos szakasz volt. Utána pedig megtanulják a képződők az elméleti részeket is, nagyon alaposan körbejárva azokat a tudományterületeket, amelyek ehhez kapcsolódnak. Az utolsó szakaszban pedig elkövetkezik a gyakorlat ideje, amikor magunk szervezünk vizsgacsoportokat, természetesen először még szakmai felügyelettel, segítséggel, folyamatos szupervízióval. Ennek végigvitele, elemzése után kapnak az irodalomterapeuták diplomát. 

Nem csak irodalom, hanem meseterápia is létezik, ennek elsajátításáról is megkérdeztük:

– Ehhez a meseterápia nálam már egy egyéves továbbképzésként jött, de a szakaszok ott is hasonlóak voltak, saját élmény segítségével indultunk, majd jött az elmélet és a vizsgacsoport vezetése. Általánosságban elmondható, hogy ezek a szakaszok minden komoly, valóban igényes képzésben megvannak, hiszen nagyon fontos, hogy önmagunkon is megtapasztaljuk a módszerek hatásait, működését, úgy tudjuk majd biztonságosan kísérni a hozzánk érkezőket.

Első hallásra nem biztos, hogy tudjuk, mi a különbség az irodalom- és a meseterápia között, ezért kértünk egy kis magyarázatot:

– Nagyon fontos, hogy a meseterápia is felnőtteknek szól, és ez is önismereti jellegű, a saját életünkre, nehézségeinkre láthatunk rá különleges módon. A meseterápia mélyebb, nagyobb elköteleződést igénylő folyamat. Ezt csak hosszabb munkával lehet valóban megtapasztalni, én általában 7 alkalmas csoportokat szoktam hirdetni, ami 7x90 percet jelent, de lehet ez 2-3 napos folyamat is, napi 5-6 órás szakaszokkal. Szerepet kap benne egy érzelmi-hangulati előkészítés, majd következik a mesemunka. Itt az eszköztár is szélesebb, nem kizárólag csak szöveges megközelítések történnek, a szövegválaszték viszont kötöttebb, én például csakis magyar népmesékkel dolgozom. A meseterápiát nagy szeretettel ajánlom, varázslatos élmény, szerintem mindenkinek legalább egyszer életében ki kell próbálnia, saját tapasztalatomból is mondom, hogy egészen különleges hangulata van. Érdemes megajándékozni magunkat egy ilyen lehetőséggel.

Az irodalom- és meseterápiás foglalkozások alatt rengeteg féle problémával, érzéssel lehet megküzdeni, vagy éppen megérteni, feldolgozni azt:

– Az életünk tele van olyan eseményekkel, dilemmákkal, amelyek megdolgoztatnak, elgondolkoztatnak minket, amikor esetleg nehezen hozunk döntéseket, vagy azzal szembesülünk, hogy ugyanazokkal a mintákkal, ismétlődésekkel rontunk el dolgokat. Ezekre itt aztán rá lehet tekinteni, lehet dolgozni velük, a változáshoz szándékot, erőt meríteni. Ami fájdalmas érzésként leggyakrabban előkerül, az a veszteség, a gyász. 

Fontos kiemelni, hogy a gyászfeldolgozás nem csak haláleset után lehet szükséges, és jótékony, hiszen az élet számos területén tapasztalhatunk veszteséget:

– A gyász nem csak haláleseti gyász lehet, amikor egy szerettünk eltávozása hagy bennünk űrt, gyászolunk egy munkahely elvesztésekor, költözéskor, ha kirepülnek a gyerekek a családi fészekből, vagy ha véget ér egy kapcsolatunk, legyen az szerelem, házasság vagy barátság, szóval akár fogalmazhatunk úgy, hogy életünk jelentős fordulatai után bizony ez az érzelmi reakció következik. Nagyon fontos, hogy ezeket a veszteségélményeket ne hagyjuk feldolgozatlanul, mert hatást gyakorolhatnak további életünkre, kapcsolatainkra is, súlyosabb esetekben akár fizikai vagy pszichés betegségeket is okozhat.  Épp ezért gondoltam úgy, hogy ezzel a folyamattal, a gyász feldolgozásának lehetőségeivel, módszereivel közelebbről meg kell ismerkednem, így került be a szakmai eszköztáramba a Gyászfeldolgozás Módszer, ami kifejezetten erre szolgál, klinikailag is bizonyítottan hatásos.

A Kecskeméti Katona József Könyvtár ebben az évben is otthont ad Mónika foglalkozásainak, amihez előzetes regisztrációval lehet csatlakozni. A következő foglalkozás november 21-én lesz, bővebb információ a onetextcloser.hu oldalon, a Facebookon vagy a Kecskeméti Katona József Könyvtár oldalán található.

A beszélgetés további részletei az alábbi felvételen hallhatóak:

A cikkben szereplő podcast megtalálható a Baon.hu Youtube-csatornáján is.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában