2023.10.22. 12:55
30. tanévét ünnepli a Kecskeméti Református Általános Iskola – podcast
30. jubileumát ünnepli Kecskeméten a Református Általános Iskola. A látványos és hagyományos programok mellett az alsósok nagy örömükre hamarosan új játszóteret kapnak. A részletekről Tóth Attila iskolaigazgató mesélt a Gong Rádió Téma műsorában.
A Kecskeméti Református Általános Iskola
Fotó: Beküldött fotó
Tóth Attila elmondta: ez 30. tanévük. Bár 1994-ben alakult meg az iskola, de ők tanévben gondolkoznak, így már megkezdték az ünneplést. 1994-ben két első osztállyal és 43 gyermekkel indítottak, az iskola alulról kezdve építkezett. Most ebben a tanévben négy elsős osztályuk van, 98 kisdiákkal.
Tóth Attila a múlt felidézése kapcsán kifejtette: 1994-ben ő még akkor a Református Gimnázium tanára volt. Emlékszik rá, hogy izgatottan várták, hogy felnőjön az a nyolcadikos korosztály a református általános iskolában, aki először átlépi a gimnázium küszöbét, és 9. évfolyamon megkezdi tanulmányait. Nagyon örültek, hogy a „kistestvér”, azaz általános iskola megnőtt. Mára a két iskolának hasonló a diáklétszáma, és egy épületben működnek.
Tóth Attilát az egyház 2018-ban kérte fel az általános iskola igazgatói posztjára, melyre kihívásként gondolt, de ugyanakkor szeretettel és nagy várakozással vágott bele. Ma már kijelentheti: jó döntés volt.
A Református Általános Iskola 30. éves jubileumi programjának első nagy eseménye szeptember 30-án volt, amikor is a 31 osztály tanulói és a pedagógusok körbeölelték egy szalaggal az iskolát.
Az igazgató hozzátette: nagyon bensőséges és látványos volt program, melyet az autósok és a járókelők egyaránt megcsodáltak. Ráadásul közösségüket erősítette, nemcsak a diákok között, hanem a diákok és tanárok, szülők és tanárok között. A templomban pedig az istentiszteleten 30. zsoltárt énekelték el.
![](https://cdn.baon.hu/2023/10/sdU5nH3EzahyOtT0Jnm8Caw1FSdfCy8F_PVAXSU-rWI/fit/1200/676/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRmZDNlNGM0N2UyMjQyMDc5MzZhODcyOTQ0ZDRlZWU1.jpg)
Fotó: Beküldött fotó
A 30 éves jubileum kapcsán további programok teszik majd emlékezetessé a kerek évfordulót. Minden hónapban más-más eseményt szerveznek, ezek között lesznek hagyományos program, mint például a beiskolázási rendezvények, a Mikulás műsor, vagy a januári bábos esemény.
Ismét megszervezik a bibliaismereti versenyt, mely országos megmérettetés. Április 14-én a hálaadó istentiszteleten csúcsosodik ki az ünnepi év, akkor adnak majd hálát a 30 évért.
Tóth Attila iskolaigazgató a nagy múltú Kecskemét Város Polgára Leszek versenyről is szólt, melyen már számos évben refis siker született. Így idén is. Az ehhez kapcsolódó díjat a közelmúltban a Katona József Nemzeti Színházban a város napján vehették át.
Az igazgató különösen büszke ezen eredményekre, hiszen olyan nívós, rangos versenyről van szó, mely nem könnyű, komoly felkészülést kíván meg a diákoktól.
A beszélgetés során azt is elmondta: az egykori tehetséges diákjaik életútját igyekeznek nyomon követni, többen vissza is térnek az iskolába, hogy számot adjanak eredményeikről.
Az igazgató a fejlesztések terén is jó hírről adott számot. Az elmúlt évek nem kedveztek a beruházásoknak, de most a szülők gyűjtéséből, illetve az alapítványuk pénzéből sikerül egy új játszóteret kialakítaniuk az udvaron. Ez egy nagy előrelépés számukra. A fejlesztés folyamatban van, várhatóan az őszi szünet után már játszhatnak rajta a gyerekek.
A nagyobbaknak pedig már tervben van egy új közösségi tér kialakítása. Ennek megvalósítása azonban még várat magára.
A cikkben szereplő videó megtalálható a Baon.hu Youtube-csatornáján is.
Baon podcast
- Folytatják a Széchenyi téri buszállomás felújítását – podcast
- Kajszibarack szezon: az elmúlt évek legjobb termése volt idén – podcast
- Szemereyné Pataki Klaudia: a szivattyúk felújításával jelentősen kevesebb víz áll meg az aluljáróban, mint korábban – podcast
- A locsolás ellenére is fákat pusztít ki a hőség Kecskeméten – podcast
- Az év legjobb magyaros étterme lett újra a lajosmizsei Tanyacsárda – podcast