Kiskunfélegyháza

2023.09.09. 20:44

A közös főzés öröme tette még finomabbá az ételeket a Libafesztiválon – galériával

A Ki Mit Tud sütni-főzni libából főzőverseny az egyik legnépszerűbb programja a Kiskunfélegyházi Libafesztiválnak. A huszonnegyedik alkalommal megrendezett gasztronómiai és szórakoztató esemény versenyére ezúttal negyvenkét csapat nevezett. A szakácsok közül idén is megválasztották a legszebb szakácsnét. A megtisztelő címet ezúttal a Becstelen Briganti csapat tagja, Mizsei Angelika vehette át Csányi József, polgármestertől.

Vajda Piroska

Munkában a zsűri

Fotó: Vajda Piroska

Büszke lehet a város főzőcsapataira, hiszen olyan ételeket tettek a zsűri elé, melyek bárhol megállnák a helyüket – fogalmazott a Bede Róbert mesterszakács, a zsűri tagja a főzőverseny eredményhirdetésekor. A közismert séf az elkészült ételeket Csányiné Pap Andrea polgármesterné asszony és Szőke András filmrendező, humorista társaságában kóstolta végig és választotta ki a legjobbakat a sültek, a pörköltek, a levesek és az egytálételek közül. 

Vajda Tamás, az Integrál Zrt. baromfifeldolgozó üzemének igazgatója köszöntőjében hangsúlyozta, nagyon fontos cél lebegett a csapatok előtt: jobbnak lenni, mint tavaly. Senki nem arra törekedett, hogy legyőzze a másikat, hanem arra, hogy idén még jobb ételt készítsen, és ez érződött is a kínálaton. Az igazgató azt is elárulta, hogy jövőre is lesz Libafesztivál, amire ismét várják a főzőcsapatokat. 

Szőke András arról az örömhírről számolt be az eredményhirdetésen, hogy idén három generáció képviseltette magát a főzőversenyen. Fiatalok, középkorúak és idősek főztek együtt, ami igazán ritkaságnak számít. 

Bede Róbert hozzátette: valóban olyan minőségi ételek készültek, hogy nehezen hozott döntést a zsűri. Úgy fogalmazott, hogy azok a csapatok, akik nem állhattak fel a dobogóra, valamennyien holtversenyben, negyedik helyen végeztek. 

A zsűri a pontozásnál figyelte, hogy a csapatok milyen környezetben dolgoztak, milyen fűszereket, alapanyagokat használtak a libán túl.

 Az étel állagát, küllemét, a terítést is figyelték. Minden zsűritag maximum 50 pontot adhatott egy ételre. 

Ez alapján pörkölt kategóriában első helyezett lett a Pörkölt ördögök 1-es csapata, akik zúzapörköltet főztek juhtúrós sztrapacskával. Második lett a Boldogság Klub II. csaptának vegyes libapörköltje, ami mellé burgonyafánkot sütöttek. Harmadik helyen zárta a versenyt a Liba Pecérek csapat, akik zúzapörköltet készítettek nokedlivel. 

Leves, egytálétel kategóriában első helyen végezett a Kartel csapat libacsintájával. Második lett a Lúdtalpas libák csapata. Harmadik helyen végzett az Inter Aqua Flora Kft. csapat, akik libagulyást főztek. 
Különdíjat kapott a Vadlibák csapata. 

Sültek kategóriában első helyen végzett a Kisüst Bt II. csapat, akik sült libával és gőzgombóccal vették le a lábukról a zsűrit. Második helyen végzett a Tom’s Grill & Barbeque csapat, akik libacsászárt sütöttek. Harmadik helyezett lett a Csemi csapat a rozé libájával, gyömbéres szilvával és céklás burgonyával. 

Különdíjat nyert kenyérbe töltött libamájjal a Tudás, tapasztalat, jövő elnevezésű csapat, illetve a Fényszarui Tekergők csapata, akik Jászfényszaruból érkeztek a Libafesztiválra. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában