Rendezvény

2023.07.23. 15:20

Három könyvet mutattak be Izsákon

Ajánlatot hoztam magammal. A rendszerváltáskor azt szerettük volna, hogy az iskolákban tartsanak helytörténeti órákat. Ehhez egy olyan helytörténeti olvasókönyv kell, amely 1-8 osztály között minden generáció tanulmányozhat. Így erőteljesebb lehetne a gyerekek kötődése a településeikhez. Tetézi Lajosnak felajánlom, ha megírja, megszerkeszti az izsákiak könyvét, akkor én mecénása és kiadója leszek ennek az új könyvnek – mondta Lezsák Sándor, Izsák országgyűlési képviselője péntek este a város művelődési házában.

Barta Zsolt

A bemutatón száz polgár vett részt, akik térítésmentesen hozzájutottak a kiadványhoz.

Fotó: Barta Zsolt

A rendezvényen három könyvet mutattak be. A városi művelődési ház korábbi igazgatója Tetézi Lajos folytatta Izsák Város történetének megírását, a második kötetben az utóbbi évtized történéseit mutatta be. Emellett kiadták az Izsáki Képes Kalendáriumot, és a város reformkori szülöttjének Mátyási Józsefnek az emlékkönyvét is bemutatták. A rendezvényen a könyveket és Tetézi Lajos több évtizedes tevékenységét Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke méltatta Szabó József alpolgármester után. A bemutatón száz polgár vett részt, akik térítésmentesen hozzájutottak a kiadványhoz. Tetézi Lajos több évtizedes újságírói és népművelő múlttal a háta mögött szeretett volna pihenni, váratlanul érte a felkérés, amelyet azonban elfogadott. Szabó József pedagógus, alpolgármester méltatva a nyugdíjas szerző munkáját hangsúlyozta, hogy Izsák Város története című könyv 2012-ben jelent meg. A szerző a könyvét egészítette ki egy új kötettel, amely az utóbbi egy évtized eseményeit foglalta össze, ezért rendkívül aktuális. A helyi identitás tudat megerősítését szolgálja ez, illetve a két másik kiadvány is. Tetézi Lajos megköszönte a méltató szavakat és Lezsák Sándor felkérését, hangsúlyozta, hogy a hagyományok őrzésével tudja egy település megtartani a maga sok évszázados arculatát. A könyvek és más egyéb korábbi kiadványok is e céllal születtek. Így ma már az Izsáki Hírek Kiskönyvtára kilenc kiadvánnyal rendelkezik, de hogy kerek legyen ez a szám, a tizedik – a helytörténeti - könyv elkészítését is vállalja. 

Lezsák Sándor országgyűlési képviselő méltatta Izsák Város Története II. kötetét
Fotó: Barta Zsolt

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában