Építkezés

2023.03.18. 13:19

Kiskunhalas és Balotaszállás között már a második új vasúti pálya épül – galériával

Jól haladnak a munkálatok a Budapest–Kelebia-vasútvonal déli részein is, Kelebián megkezdték az új vasúti pálya fektetését, Kiskunhalason pedig a vasútállomáson megkezdődtek a bontási munkálatok.

Pozsgai Ákos

Hatalmas mennyiségű földet mozgattak meg a munkagépekkel

Fotó: Pozsgai Ákos

Balotaszállás és Kiskunhalas között szinte teljesen elkészült az egyik vágány, a másik vágány nyomvonalán is az alapépítmény készítése jó ütemben halad. Az egyik oldalon a felsővezetéktartó oszlopok állnak, a másik oldalon is elkezdték az oszlopokat állítani.

Mindeközben Kelebián is egyre látványosabb szakaszába lép a vasútépítés. Korábban az állomás területén felszedték az összes régi sínpárt és elbontották a régi műszaki berendezéseket, valamint néhány szolgálati épületet. Mostanra körvonalazódik az utasoknak épülő aluljáró mérete és formája is.  

A vasútépítés miatt a József Attila utca déli végén, a Kelebiai Határvédelmi Bázisnál lévő vasúti átjárót lezárták a közúti forgalom elől, előreláthatólag április végéig. 

Az önkormányzat tájékoztatása szerint kerülni a határvédelmi kerítésnél, illetve a Kosztolányi utcától délre, az elbontott vasúti őrháznál található átjárókban lehet.

A vasútállomástól az államhatár felé eső szakaszon is egyre előrehaladottabb a munka, a korábbi egy vágánypár helyett több épül. A vasút mellett húzódó keskeny erdősáv helyén is hatalmas mennyiségű földet mozgattak meg a munkagépekkel, az új pálya alapja elkészült, az elmúlt napokban elkezdték lefektetni az új sínpárokat.

Kelebia és Tompa között is elkezdték felszedni a régi síneket, ezért az Árpád utca és a Belső sor végén lévő vasúti átjárót is lezárták a közúti forgalom elől.

A kiskunhalasi vasútállomáson is már korábban lebontották a felső vezetékeket, ezen kívül azonban eddig nem sok nyoma látszott a várható építkezésnek. Az elmúlt napokban viszont elkezdték az állomáson a rakodó területén álló raktárépület bontását. Információink szerint a látványosabb bontási munkálatok várhatóan áprilisban kezdődnek majd, ekkortól várható, hogy a Kiskunfélegyháza és Baja közötti személyszállító vonatok közlekedésében is változás lesz.

A korábbi egy vágánypár helyett több vágánypár épül
Fotós: Pozsgai Ákos

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában