Felhívás

2023.02.08. 13:50

Vörös kód lépett érvénybe: Kecskeméten felkészültek a segítségnyújtásra

A várható rendkívüli hideg időre tekintettel vörös kód jelzés lépett életbe térségünkben tegnaptól. A hajléktalan emberek életét védő riasztási fokozat várhatóan szombatig lesz érvényben.

Lizik-Varga Katalin

Illusztráció

Fotó: Ádám János

A vörös kód egy életvédelmi intézkedés, ami egyben jelzés, és egyúttal felhívás is a szociális rendszernek, valamint a társadalomnak is – hangsúlyozta dr. Rigó Orsolya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Dél-Alföldi Régió ügyvezető igazgatója. Ebben az időszakban kiemelten fontos, hogy figyeljünk egymásra és a körülöttünk lévőkre – tette hozzá.

Kecskeméten a Magyar Máltai Szeretetszolgálat két telephelyen igyekszik segíteni a hajléktalanokat. A nappali melegedő (Hoffmann János utca 11.) és a Komplex Hajléktalanellátó és Rehabilitációs Központ (Matkói út 20.) munkatársai egész évben kiemelt figyelmet fordítanak a rászorulókra.

Dr. Rigó Orsolya elmondta, hogy az utóbbi napokban, amikor az időjárás hidegebbre fordult, a nappali melegedő nyújtotta lehetőségekkel naponta 70–100 fő élt. Hozzátette, hogy a Matkói úti intézményben folyamatosan, 0–24 órában fogadják a rászorulókat. Ezeken a helyeken egy kis élelmiszercsomaggal, meleg teával, és ami most a legfontosabb, fűtött, meleg helyiséggel tudnak segíteni.

Ezen kívül az Utcai Gondozói Szolgálat „teajáratot” is működtet: meleg teával járják Kecskemét utcáit, hogy megkínálják a rászorulókat, valamint felajánlják a segítségüket.

Ön is segíthet!

Ha ön is segíteni szeretne a bajba jutottakon, megteheti. A már nem használt meleg ruházatát felajánlhatja, a Máltai Szeretetszolgálat munkatársai pedig eljuttatják azokat a megfelelő helyre. A Hoffmann János utca 11.-ben meleg takarókat, kabátokat, cipőket, sálakat, sapkákat szívesen fogadnak.

Idén is, mint eddig minden évben, november 1-től április 30-ig működik a Máltai Szeretetszolgálat diszpécserszolgálata, ahol napi 24 órában fogadják a hívásokat, bejelentéseket. A 06-70/505-8080-as telefonszámon bárki jelezheti, ha hajléktalan embert vagy krízisbe jutott személyt lát, akinek segítségre van szüksége.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában