Kecskemét

2023.02.17. 20:45

A Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola is gyűjtött adományokat a beregszásziaknak

A kecskeméti Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola is részt vette abban az adománygyűjtésben, melynek eredményeképp egymillió forint értékű adományt juttattak el Beregszászra.

Sebestyén Hajnalka

Egymillió forint értékű adományt gyűjtött az iskola

Forrás: Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola

Elmondták: az orosz-ukrán háború kitörése óta ötödik alkalommal sikerült gyűjtést szervezniük a kárpátaljai, Beregszász testvérvárosunkban élők számára, az adományokat a BEKECS és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közreműködésével juttatták el az ott élő magyaroknak.

A közel egymillió forint értékű adományok között tartós élelmiszerek, aggregátorok, ruhák, gyermekjátékok, akkus lámpák voltak, melyek több közösség felajánlása révén gyűltek össze. A kecskeméti Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola, a Szegedi Piarista Gimnázium, a Sík Sándor Piarista Egyetemi Szakkollégium, a Kecskeméti Baptista Gyülekezet, a kecskeméti Szentcsalád Plébánia Bárka közössége vett részt a gyűjtésben.

A cél az volt, hogy az adományok gyűjtésével, eljuttatásával és a közösség megélésével mindnyájan épüljenek hitben, kitartsanak a reményben és növekedjenek szeretetben – ahogy azt a BEKECS Beregszász-Kecskemét Baráti Társaság Egyesület is megfogalmazta.

Az adományozásban, találkozásban hálás szívvel élték meg, hogy bár életüket sok szenvedés beárnyékolhatja, de Jézus Krisztus és a róla szóló örömüzenet minden körülményben megerősít és megtart, valamint gondja van a lelki és anyagi szükségben lévőkre.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában