Kedvező adat

2023.01.19. 16:05

Kevés az influenzás beteg Bács-Kiskunban

A múlt héten országosan 23 200-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) heti jelentésében.

Tapodi Kálmán

Illusztráció

Fotó: Shutterstock

Január 9. és 15. között az országban 170 600-an fordultak orvoshoz akut légúti fertőzés tüneteivel, közülük 23 200 embernél diagnosztizáltak influenzaszerű megbetegedést. Utóbbiak közül a betegek negyede gyerek, harmaduk fiatal felnőtt volt, 28 százalék a 35-59 évesek, 13,6 százalék pedig a 60 éven felüliek korcsoportjába tartozott. Az év második hetében 11 közigazgatási területen nőtt, hétben csökkent, kettőben (Nógrád és Pest vármegye) nem változott az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók gyakorisága az előző héthez viszonyítva. 

A legtöbb beteg Komárom-Esztergom és Békés vármegyében volt, a legkevesebb Bács-Kiskun és Fejér vármegyében. Az orvosok által beküldött 77 minta közül 11 betegnél az influenza valamelyik típusát, ötnél koronavírus-fertőzést, kilenc esetben a légúti óriássejtes vírust (RSV) mutattak ki, egyéb esetek mögött pedig más vírusok okozta fertőzés állt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában