Galériával

2022.09.30. 21:31

Az újat és a hagyományt ötvözi a kecskeméti Helyi Termék Ünnep

Pénteken délután vette kezdetét és vasárnapig tart az Őszi Helyi Termék Ünnep – Aranyhomok Portéka Vásár Kecskemét főterén. Az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület tizenhatodik alkalommal rendezi meg a népszerű programot, melynek kiemelt eseménye volt pénteken a Térségi Nagy Koccintás.

Sebestyén Hajnalka

Jóri Jánosné Gyuris Ágnes vehette át az Év kecskeméti helyi termék piac gazdája díjat

Fotó: Bús Csaba

A megnyitóműsor elején Szabó Sándor tárogatóművész játékát hallgathatta meg a népes közönség, majd Hamzáné Lakó Judit, az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület titkára szólt a fesztiválon bemutatkozó termelőkről, kézművesekről, valamint a programokról.

A városvezetést képviselve dr. Fekete Gábor önkormányzati képviselő nyitotta meg a rendezvényt, aki hangsúlyozta: ez az ünnep egyszerre szól az újról és a hagyományról. A bemutatkozó termelők, kézművesek mindegyike valami újat alkotott, melyet a vásárlók megismerhetnek, ugyanakkor minden termék megidézi a régi mezőgazdasági kultúrát, a régi kecskeméti életet. Ráadásul azon a helyen, ahol egykoron a XIX. század végén, XX. század elején a piac működött, a mai főtér környékén.

Dr. Szeberényi Gyula Tamás országgyűlési képviselő is megosztotta ünnepi gondolatait, mely szorosan kapcsolódott az előzőekhez. Mint mondta: abban az időben az embereknek még nem volt igénye távoli tájak gyümölcseire, ételeire, a helyit fogyasztották. Majd jött egy új világ, a banánnal és a lazaccal, csupa olyan termék, amit helyben nem lehetett megtermelni. Eljött azonban a globális világ válsága, az ellátási láncok megszakadnak, mely az utóbbi hónapokban, években egyre jobban érződik. Most látjuk igazán, mennyire fontos küldetése van a kecskeméti Helyi Termék Ünnepnek, és a hozzá kapcsolódó Tanyai Termék Piacnak, hiszen általuk nem vagyunk kiszolgáltatva a globális piacnak.

Kilencedik évfordulóját ünnepli a Kecskeméti Tanyai Termék Piac, melyet az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület, a megyei Agrárgazdasági Kamara és a Kamra Túra Egyesület alapított meg. Azóta is minden csütörtökön várják a helyi ízeket, termékeket kedvelőket, jelenleg a Főtéren. 

Az évforduló alkalomból köszöntőt mondott Göbölyös Károly, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Bács-Kiskun Megyei Szervezetének alelnöke. Beszédében részletesen szólt az egyre bővülő piaci kínálatról, a lelkes termelőkről, kézművesekről. Végül átadta „Az év kecskeméti helyi termék piac gazdája” díjat és a vele járó vándorserleget a Lajosmizsén gazdálkodó Jóri Jánosné Gyuris Ágnesnek, aki immár három éve nagy lelkesedéssel és odaadással hozza finom termékeit a piacra, epret és sok más zöldségfélét.

Az ünnepi beszédeket követte a Térségi Nagy Koccintás, melynek keretében a Mathiász János Borrend tagjai bemutatták a Kecskemét térségi szőlőfajtákat és a Város bora cím nyertes borászatait. 

Először mutatkoznak be a nagyközönség előtt a 2022. évi Kecskemét Város Bora címet viselő borok is, a Damax Kft. Irsai Olivér, illetve a Borászati Kutatóintézet Generosa bora.

A fesztivál a hétvégére is tartalmas kikapcsolódást ígér. Október 1-jén, szombaton 11 órától Tengeri Attila Hull a szilva…. című interaktív zenés műsorával várják a gyerekeket, majd 12 órától Radics Sándor cimbalomművész szórakoztatja a kilátogató közönséget. 13 órától a szervezők kóstolóval egybekötött „pásztortarhonya” látványfőzésre invitálják a résztvevőket. 13.15 órától népzenei és könnyűzenei blokkok váltják egymást, fellép az Algo-Ritmus Zenekar, a Tavaszi Szél Népdalkör, majd a Hírös Barackvirág Tánccsoport. 15 órától a The Healer szórakoztatja a közönséget, majd a Kecskemét Táncegyüttes Parázs csoportja gondoskodik a hangulatról. 17 órától a Kecskeméti Városi Fúvószenekar Kuna Lajos vezetésével kínál vidám őszi muzsikát, majd a napot a Lionfish Zenekar zárja.

A hétvégén ismét igazi gyerekparadicsommá alakul a tér, a mini óriáskerék, a kisvonat, a gokart, az állatsimogató, a pónilovaglás mellett, logikai és ügyességi játékokkal szórakoztatják a gyerekeket. A legkisebbeknek lesz kukorica morzsoló kuckó, valamint szülőknek és gyerekeknek közös alkotási lehetőséget nyújt a kézműves sátor, ahol vasárnap újdonságként a ballószögi Fazekas Heléna népi iparművész segítségével ismerkedhetnek majd a csuhéfonás művészetével.

Október 2-án vasárnap 11 órától a Furfangos Paraván bábműsora szerepel a programban. 12 órától a színpadi műsorokat a Kecskeméti Zenészegylet szervezésében Paya és Anna nyitja, majd az Ülő Bikák és a Trendkillerz könnyűzenei blokkja után a Lajosmizsei Városi Kamarakórus, a Szentkirályi Tánccsoport és a Szentkirályi Népdalkör lép színpadra az Aranyhomok Egyesület tagtelepüléseit képviselve. A késő délutáni hangulatról 16 órától a Dockers Party Zenekar gondoskodik, majd a nap sztárvendége, Varga Miklós 17 órakor lép a színpadra.

Az Aranyhomok Portéka Tanyai Termék és Kézműves Vásár minőségi ajándéktárgyai és élelmiszerei az egész rendezvény alatt megvásárolhatóak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában