Galériával

2022.02.24. 13:55

Hétszűnyű Kapanyányi Monyókkal ültettek fát a kecskeméti óvodások

A kecskeméti Ciróka Bábszínház csatlakozott a szegedi Kövér Béla Bábszínház országos kezdeményezéséhez, amelynek lényege, hogy minden bemutató alkalmával egy facsemetét ültet a társulat közterületen, vagy oktatási intézményben.

Hraskó István

Fotó: BUS CSABA

A Ciróka szombaton mutatja be egyik új, Fehérlófia című darabját, amelyben magyar népmesei motívumok és kortárs bábszínházi formák találkoznak. Az előadás rendezője és szerzője Veres András, a produkció külön érdekessége, hogy Lendváczky Zoltán bábszínész egyedül játssza el a mesét: miközben mozgatja valamennyi bábot, ő egyben a narrátor is. Rajtuk kívül a tervező, a bábok és díszletek készítője, Grosschmid Erik, valamint Kiszely Ágnes igazgató és a Ciróka több munkatársa is ellátogatott csütörtök délelőtt a Petőfi Sándor Katolikus Általános Iskola és Óvoda Bocskai utcai tagintézményébe, ugyanis itt ültették el a cirókások az első fát a kezdeményezés keretében. 

Kiszely Ágnes elmondta: annyira megtetszett nekik a szegedi bábszínház felhívása, hogy rögtön csatlakoztak hozzá. 

Az óvodába egy páfrányfenyő csemetével érkeztek, és a gyerekek segítségével rögtön el is ültették. 

Lendváczky Zoltán pedig megmutatta az előadás főszereplőinek, Fehérlófiának és Hétszűnyű Kapanyányi Monyóknak a bábját, sőt egy kicsit el is játszotta, miként szólal meg a hosszú szakállú emberke és hogyan eszi meg a kását. Az ovisok énekkel köszönték meg a vendégeknek a látogatást és a facsemetét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!