Fejlesztések

2022.01.14. 17:25

Idén is folytatódnak a nagyberuházások Fülöpszálláson

Az önkormányzat a legnagyobb hangsúlyt az önkormányzati tulajdonú ingatlanok rendbetételére, a lakhatási körülmények javítására fordítja.

Gulyás Sándor

Gubacsi Gyula a tervek között említette egy központi buszmegálló megépítését

Forrás: Gulyás Sándor

Az elmúlt évben az élet minden területére rányomta a bélyegét a koronavírus-járvány, ami nem csak a fejlesztések tekintetében, az intézmények működtetésében, hanem a közösségi élet területén is megmutatkozott Fülöpszálláson. 

– A nagy rendezvényeink sorra elmaradtak, melyeket remélhetőleg az idén be tudunk pótolni. A tervezett beruházásaink a nehézségek ellenére megvalósultak, ezek közül a legkiemelkedőbbnek a többfunkciós szociális alapellátó központ kialakítása bizonyult. 

A mintegy kétszázhetven négyzetméteres épületben kap helyet a családsegítő- és gyermekjóléti szolgálat, valamint egy ebédlőt is kialakítunk, ami a szociális étkeztetésben részesülők kiszolgálására hivatott. 

A beruházás költségeit a megyei Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatán elnyert ötvenmillió forint vissza nem térítendő támogatás fedezte. Az új szociális alapellátó központ szolgáltatásait várhatóan márciustól vehetik igénybe a fülöpszállásiak – fogalmazott Gubacsi Gyula polgármester.

A fülöpszállási önkormányzat a Magyar Falu Program pályázatain is sikeresnek bizonyult. Új falubusz beszerezésére 10 millió, a közterületek gondozására és az utak javítására szolgáló kommunális gép vásárlására 15 millió, orvosi eszközökre 2 millió forintot nyert a község. 

– Az idei évben tovább épülhet a központi belterületi csapadékvíz-elvezető rendszer Fülöpszálláson. A beruházásra 150 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert önkormányzatunk a megyei TOP pályázatán. A második ütemben minden olyan utcában megújul a csapadékvíz-elvezető rendszer, ami a település természetes lejtését kihasználva a tározó irányába tudja továbbítani a lehullott csapadékot. A beruházás a Solti és a Bajcsy Zsilinszky utcakörnyékét érinti. A tervek szerint a munkálatok tavasszal kezdődnek, a befejezés őszre várható. Kétszázmillió forintot fordíthatunk idén bölcsődeépítésre. Az új létesítmény a Mesevár Óvoda szomszédságában kap helyet. A bölcsőde huszonnégy gyermek ellátását tudja majd biztosítani. Tervben van az új térfigyelőkamera-rendszer kiépítése, mivel a jelenlegi már nem felel meg napjaink elvárásának. A térfigyelő kamerák nemcsak a közbiztonság növelését és a lakosság biztonságérzetének növelését szolgálják, hanem jó szolgálatot tesznek az illegális szemétlerakók felszámolásában is – emelte ki Gubacsi Gyula. 

A fülöpszállási önkormányzat az idén is több fejlesztést tervez, melynek fedezetét a Versenyképes Magyarország Operatív Program (TOP Plusz) és a Magyar Falu Program pályázatain elnyerhető forrásokból kívánja finanszírozni. 

– A legfontosabb feladatunk egy olyan településkép kialakítása, ami megfelel az itt élők és az ide látogatók igényeinek. A pályázati forrásokat az önkormányzati tulajdonú ingatlanok felújítására kívánjuk fordítani, fogorvosi széket szeretnénk beszerezni. Terveink között szerepel a faluház energetikai felújítása, központi buszmegálló építése, valamint egy sétáló­utca és pihenőpark kialakítása a templom és az új bölcsőde között. A takarékosságot és a környezettudatosságot szem előtt tartva napelemekkel kívánjuk megoldani intézményeinek áramellátását. Folyamatban van a közvilágítás átalakítása, a LED-technológia bevezetése – sorolta a polgármester. 

Elhúzódnak az útépítések

A belterületi csatornahálózat hibái miatt az idén nem tervez komolyabb útépítéseket a fülöpszállási önkormányzat. Elsődleges dolguk a hibák feltárása, elhárítása. A vezetékhálózat rendbetétele után kezdődhetnek el a javítási, illetve építési munkák. A szükséges kátyúzási munkákat saját erőből valósítják meg. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában