Közgyűlés

2021.12.16. 13:20

Tavasszal elindulhat az Izsáki út négysávúsítása Kecskeméten

„Úgy néz ki, hogy tavasszal elindul az Izsáki út négysávúsítása” – jelentette be a kecskeméti képviselő-testület csütörtöki ülésén Szemereyné Pataki Klaudia polgármester. A nagykörút és a Vízmű utcai kereszteződés közötti szakasszal kezdik a kivitelezést.

Hraskó István

Jövőre elkezdődik az Izsáki út négysávosítása, az Árpád Krt. és a Vízmű utca közötti szakaszon.

Fotó: Bús Csaba

A polgármester a költségvetés tárgyalásakor jelentette be, hogy három jelentős fejlesztésről is a napokban kapott tájékoztatást az Információs és Technológiai Minisztériumtól.

– Az egyik, amire évtizedek óta várunk. Úgy néz ki, hogy tavasszal elindul az Izsáki út négysávúsítása – mondta Szemereyné Pataki Klaudia. Szavaiból az derült ki, hogy lezárult a kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás, és a miniszter arról tájékoztatja, hogy a nyertes vállalkozóval aláírják a szerződést.

Amint a fagy enged, elindulnak a közműkiváltások, az Izsáki út nagykörút és a Vízmű utca kereszteződés közötti szakasz lesz az első ütem.  A második ütemnél zajlanak a kisajátítások, ezt is tartalmazta a kivitelezési közbeszerzés. Ha a kisajátítások teljes egészében befejeződtek, a második szakasza akkor tud elkezdődni – mondta a polgármester.

Forrás: Bús Csaba

Az 52. számú főút M5 autópálya és a kecskeméti Nagykörút közötti szakaszának négysávossá bővítésének ügye több mint tíz éves múltra tekint már vissza Korábban három külön terv is született, mellyel kapcsolatban a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztési (NIF Zrt.) az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól 2017-ben azt a feladatot kapta, hogy ezeket hozzák összhangba és készítsék el a Katona József Gimnáziumtól az M5-ös autópályáig tartó, 20 ezer jármű/nap forgalmat bonyolító szakaszra vonatkozó kivitelezésre alkalmas terveket.

 A beruházás célja, hogy mérséklődjenek a torlódások az útszakaszon, növekedjen a csomópontok áteresztő képessége és lehetővé tegye a kerékpárosok biztonságos közlekedését.

Egy 2020 februárjában tartott lakossági fórumon elhangzott: a beruházás során 2x2 sávosra bővül az Izsáki út másfél kilométeres szakaszon, a meglévő burkolatot három és fél kilométeren felújítják. Az út menti ingatlanok kiszolgálására szervízutat és másfél kilométer hosszan kerékpárutat építenek vagy felújítanak két és fél kilométeren. 

Az Olimpia, a Sport és az Írisz utca Izsáki úti kereszteződésébe turbó körforgalmat terveznek, a Vízmű utcai kereszteződésben jobbra kanyarodó sávot építenek, az Áfonya utca, a Bagoly utca és a Kullai köz kereszteződései pedig jelzőlámpát kapnak. 

A Nagykörúttól a vasúti átjáróig nincs épületbontási feladat, a vasúti átjárótól a Vízmű utcáig 14 ingatlan és két bontandó épület van, a Vízmű utca és az M5 autópálya közötti szakaszon pedig 60 ingatlan és 29 bontandó épület található.

Jövőre elkezdődik az Izsáki út négysávosítása, az Árpád Krt. és a Vízmű utca közötti szakaszon.

Forrás: Bús Csaba

Akkor az is elhangzott, a Katona József Gimnázium előtti szakaszon buszmegálló sávot alakítanak ki, ami a helyi és a helyközi járatoknak külön megállót biztosít és a teljes pályaszerkezetet marással és feltöltéssel korszerűsítik. 

A NIF Zrt. elvégezte a zajmérést, mely szerint zajterhelés már most is határérték feletti. A cél, hogy ez ne növekedjen. Zajvédő falakat nem lehet telepíteni, de az új kopóréteg kedvezőbb érdességű lesz, így ez csendesebb hatást eredményezhet, emellett figyelmet fordítanak az aszfaltfelület minőségének megtartására folyamatos ellenőrzésekkel.

A közgyűlés a négysávúsítással kapcsolatban egy előterjesztést is tárgyalt, ennek lényege, hogy rengeteg önkormányzati tulajdonú ingatlan egy részét forgalomképessé nyilvánítják annak érdekében, hogy értékesíthető legyen a NIF Zrt. részére.

A 441-es felújításánál is közelebb került az első kapavágás

Szemereyné Pataki Klaudia a 441-es főút felújításával kapcsolatban is jó hírekről számolt be, lezárult a kivitelezésre kiírt közbeszerzés. Mint többször megírtuk, a 445-ös északi elkerülőtől (a Metro áruháznál lévő csomóponttól) egészen Katonatelep Nagykőrös felé eső végéig kétszer két sávosra szélesítik a 441-est, és összesen összesen 6,2 kilométer hosszúságban erősítik meg a kétsávos burkolatot. 2022-ben pedig indulhat a Károly Róbert körút építése is. A polgármester hangsúlyozta: jövőre tehát sok útépítés lesz, az emiatti útlezárások, terelések, dugók okozhatnak majd esetleg bosszúságot, de „az útépítések úgy nem tudnak zajlani, hogy fölötte elrepülünk”, ezért kérte a lakosság türelmét és együttműködését.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában