galériával

2021.07.31. 11:25

Minibölcsőde várja ősztől a gyerekeket Bácsbokodon

Két beruházást is átadtak pénteken délelőtt Bácsbokodon, az elkészült, új hét férőhelyes minibölcsődét, amely szeptember elsejével nyitja meg kapuit, valamint a belső felújításon átesett művelődési házat. A Terület-és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) és a Magyar Falu Program keretében megvalósult fejlesztések értéke közel 55 millió forint.

Pozsgai Ákos

Fotó: Pozsgai Ákos

A településen eddig nem működött bölcsőde, a most átadott minibölcsőde, amely az önkormányzat főzőkonyhájával közös épületben lett kialakítva, egy teljesen új szolgáltatást biztosít majd a gyermekes szülők számára – hangzott el az átadáson.

A hét férőhelyes minibölcsőde szeptember elsejével nyitja meg kapuit
Fotó: Pozsgai Ákos

– Az eddig használaton kívüli ingatlanrészben alakították ki a minibölcsődét, az ehhez kapcsolódó felújítások megtörténtek. Kialakítottak egy csoportszobát, ehhez kapcsolódik egy gyermekfürdő, mosdó, egy öltözőhelyiség, valamint egy előtér, ahol babakocsit is lehet tárolni, egy akadálymentes mosdó, irodahelyiség és melegítőkonyha, valamint lekerítettek egy udvarrészt a bölcső­déhez – mondta el a baon.hu-nak Kovács László polgármester.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében 35 millió forintból megvalósult beruházás része a bölcsőde szeptember elsejei beüzemeléséhez szükséges megvásárolt eszközök, játékok, konyhai felszerelések is.

– Az új minibölcsőde elsődleges célja volt a helyi foglalkoztatás elősegítése, amely egyrészt abban valósult meg, hogy az önkormányzat álláshelyet hirdetett meg egy kisgyermeknevelő és egy bölcsődei dajka foglalkoztatására, valamint, hogy a bölcsőde indításával elődlegesen azokat a fiatal szülőket szeretnék támogatni, akik azért akarják elhelyezni a gyermeküket, hogy munkába tudjanak állni, dolgozni tudjanak járni – hangsúlyozta a település vezetője.

A pályázat részeként új eszközöket és játékokat is vásároltak a bölcsődébe.
Fotó: Pozsgai Ákos

A minibölcsődét Zsigó Róbert államtitkár, a térség országgyűlési képviselője, Kovács László polgármester és Vedelek Norbert, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke közösen avatták fel a nemzeti színű szalag átvágásával.

Fotó: Pozsgai Ákos

Három pályázati program is megvalósult a Meizl Ferenc Művelődési Ház és Könyvtárban is a Magyar Falu Program pályázatán elnyert 19 millió forintból. Az épület energetikai korszerűsítése már korábban megtörtént, felújították a fűtésrendszert, új külső nyílászárókat építettek be, valamint szigetelték és új burkolatot kapott az épület külső homlokzata is, valamint felújították az eddig beázó tetőt is. A beázások okozta nyomokat azonban csak most sikerült eltüntetni, új álmennyezetet kapott a színházterem, valamint megújult a színpad padlózata is. Emellett új hang- és világítástechnikai eszközöket is vásároltak. A program keretében egy közösségi szervező egyéves foglalkoztatását is biztosítani tudja az intézmény – mondta el a polgármester.

Zsigó Róbert államtitkár, a térség országgyűlési képviselője szerint a bácsbokodiak méltán lehetnek büszkék arra, amit a fejlesztések terén az elmúlt évek alatt elértek.

– Nem igazak azok az állítások, hogy csupán látványberuházások lennének a vidéki településeken, kiváló példa erre Bácsbokod, ahol jelentős, az emberek mindennapi életét javító fejlesztések valósultak meg – jelentett ki a politikus, kiemelve a Baja–Bácsbokod közti út felújítását, ahol már csak egy 1,7 kilométeres szakasz felújítása van hátra, vagy a Bácsbokod és Bácsborsód között megépült kerékpárutat és a helyi általános iskolában megvalósult több száz milliós fejújítást.

– A kormánynak az egyik legfontosabb célja az, hogy minden települést, beleértve a legkisebb településeket is, tudjuk fejleszteni.

Azért tesszük ezt, hogy minden olyan szolgáltatást, amit önök igénybe vesznek Bácsbokodon, akár legyen az önkormányzati vagy állami, azt megfelelő színvonalon tudják igénybe venni. Azért tesszük ezt, hogy vidéken is jobb legyen élni – tette hozzá az államtitkár, aki ígéretet tett arra, ahogy eddig, ezután is számíthat a település a kormány támo­gatására.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában