felszentelés

2021.03.31. 07:00

Hálája jeléül keresztet állított földjén a kiskunfélegyházi család

Gyümölcsoltó Boldogasszony napján szentelték fel azt a keresztet, amelyet a Juhász család állított gyümölcsösültetvényén. A fából faragott keresztet Rónaszéki Gábor, a kiskunfélegyházi Sarlós Boldogasszony-templom plébánosa szűk körű, rövid ünnepség ke­re­tében szentelte meg.

Vajda Piroska

Juhász Miklós agrármérnök, az ültetvény tulajdonosa hírportálunknak elmondta, két sikeres pályázat tette lehetővé, hogy a gyümölcsösültetvényt megvalósítsa. A Kiskunfélegy­háza és Bugac határában található több mint tízhektáros földterületen bodzát és birsalmát telepített. Azt is hozzátette, hogy hívő emberként fontosnak tartotta, hogy hálát adjon a Jóistennek azért, amiért sikerült a családi birtokot létrehozni. A kereszttel szeretnék ennek jelét adni. Ez egy tanúságtétel azok számára, akik arra járnak. Juhász Miklóstól azt is megtudtuk, hogy a kereszt formáját egy erdélyi útja során, a csíksomlyói pápalátogatás alkalmával választotta ki. Lefotózta, és ez alapján készítette el Kis Zoltán félegyházi fafaragó.

Rónaszéki Gábor plébános hírportálunknak arról számolt be, hogy

napjainkban inkább a régi keresztek felújítása a jellemző,

ritkábban hívják új kereszt szentelésére. Elmondta, régen is azért állítottak a földterületek határára, útkereszteződésekben kereszteket, hogy hálát adjanak, és kérjék arra a területre, az ott dolgozókra a Jóisten oltalmát. A kereszt egyben azzal is szembesíti az arra járókat, hogy ezt a gyönyörű teremtett világot a gondviselő Isten adta számunkra azért, hogy valami szépet és jót alkossunk belőle mindannyiunk javára – fogalmazott a plébános.

A Juhász család és Rónaszéki Gábor plébános a megszentelt kereszt előtt
Fotó: Vajda Piroska

 

Ezek is érdekelhetik