Kalocsa

2020.12.11. 19:58

Krisztina látássérültként sem él bezárkózva, önkéntesként segít

Az Év Bács-Kiskun Megyei Önkéntese díjat vehette át a múlt héten Sztakó Krisztina, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesületének korábbi elnöke, az országos elnök­ség tagja.

Hraskó István

Fotós: BUS CSABA

Mint arról beszámoltunk, idén hatan vehették át az önkéntesek december 5-ei világnapjához kapcsolódóan a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület és a megyei esélyteremtési iroda díját. A kalocsai Sztakó Krisztinát a Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete jelölte az egyesületben végzett odaadó, állhatatos tevékenységéért.

Krisztina 2004 és 2013 között volt a szervezet elnöke, azóta pedig mint

az egyesület küldötte és elnökségi tagja, valamint az országos elnökség tagja végzi önkéntes munkáját.

A kalocsai kistérségben szervezi a látássérültek számára a rendezvényeket, klubokat. A pályázatok figyelésében és megírásában is oroszlánrészt vállal, szerkeszti a megyei és az országos hírleveleket, archiválja a Vakok Világa folyóiratot, de ő gondozza, üzemelteti a www.irodalmisarok.eu irodalmi portált és az olvasok.net elektronikus könyvtárt is a látássérültek művelődésének és lelki fejlődésének elősegítése érdekében.

– Sztakó Krisztina példaértékű életet él, noha teljesen vak, nem a bezártságot és a beletörődő kirekesztettséget választotta. Dolgozik, idős szüleit ápolja, sokat tesz az egyesület elismerésének és jó hírének érdekében. Az egyesület életével, működésével kapcsolatos pályázatok figyelését és a pályázatírást évek óta magára vállalja. Tevékenykedik az országos szövetség elnökségében és más, látássérülteket segítő szervezeteknél. Fontosnak tartja akár

személyes tapasztalataival, jó gyakorlat bemutatásával a látássérültek szemléletformálását,

hogy nyitottak és tevékenyek legyenek a maguk helyén és helyzetében, nyissanak a teljesebb élet – munka, család, minél önállóbb élet kialakítása – felé – így méltatta jelöltjét az egyesület.

Sztakó Krisztina, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesületének korábbi elnöke
Fotó: Bús Csaba

A díjazott a baon.hu-nak elmondta hogy nagyon örült az elismerésnek és rendkívül büszke rá.

– A jövő évet arra tesszük fel, hogy felkutassuk és megszólítsuk a megyében élő látássérült fiatalokat, mert ők kevésbé vesznek részt az egyesületünk életében, keveset tudnak az általunk kínált szolgáltatásokról. Pedig többfajta segítség van, ami javíthatja tanulmányi esélyeiket, munkavállalási lehetőségeiket – tervezgeti már 2021-et Krisztina, akiről már pár mondat után kiderül, milyen erős, kitartó és céltudatos egyéniség.

– Ez muszáj alapon működik, hiszen vannak nálam rosszabb helyzetben élő emberek is. Mint például édesanyám és édesapám, ők mindketten mozgássérültek, ezért nagy szükségük van mindennap segítségre a főzésben, fürdésben, takarításban és mindenféle háztartási teendőben, amit egyedül nem tudnak megoldani. Én erre tettem fel az életem, azért is lakom csak néhány házzal messzebb tőlük és vállaltam kizárólag távmunkát, hogy szüleimet tudjam támogatni. Ők pedig segítenek nekem akkor, ha például el kell olvasni egy levelet vagy valamilyen számlát, iratot – mondta Krisztina.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában