tolvajok

2020.05.19. 11:30

Egyre több a viráglopás Kecskeméten

Rendszeresen hallani mostanában viráglopásokról Kecskeméten. Úgy tűnik, a tolvajok alaposan feltérképezik, hol ültettek frissen virágokat, cserjéket, tujákat, és azonnal akcióba lépnek. Biztonsági kamera már több elkövetőt felvett, a rendőrség nyomoz.

Hraskó István

Mészárosné Edit Damjanich utcai lakos, viráglopás a panasza.

Forrás: Bús Csaba

Fotó: BUS CSABA

A Damjanich utcai tízemeleteseknél lévő kiskertekre nagyon odafigyelnek a lakók, mindig beültetik virágokkal, folyamatosan gondozzák és tisztán tartják a területet. Sajnos időről időre elrontják az örömüket. Két éve egy nagy muskátlis kaspót vitt el valaki, idén tavasszal pedig rendszeressé váltak a lopások.

Mint Mészárosné Edit, az 1-3. tömb közös képviselője elmondta: egy hónapja az árvácskák mellett egy tuját is kiásott a tolvaj. Pótolták őket, de a helyükre kerülő muskátlikban sem gyönyörködhettek sokáig, azok is eltűntek. Az 5-ös és 7-es házak sem jártak jobban: a 7-esnél negyedórára hagyták őrizetlenül az újonnan vásárolt szegfűket, ám ezeknek is „lába kelt”. De voltak lopások a Batthyány utcai tömb mögött is.

Mészárosné Edit a második eset után már elvesztette a türelmét, a körzet önkormányzati képviselőjéhez, dr. Szeberényi Gyula Tamás alpolgármesterhez fordult, aki felajánlotta segítségét a virágok pótlásában. – Úgy gondolom, aki ezt teszi, nem a saját kertjébe viszi ilyen nagy tételben a virágokat, hanem eladja. Mindig a mutatós és frissen kiültetett növények tűnnek el, amiket könnyebb kihúzni a földből. Nagyon szomorúak vagyunk. Mi pénzt, időt és fáradtságot nem kímélve áldozunk a kiskertekre, ásunk, trágyázunk, locsolunk, erre jön valaki, és pár mozdulattal tönkretesz mindent. Főleg az itt lakó idős lakóknak fáj ez, hiszen ők a saját nyugdíjukból vásárolják a palántákat, nagy szeretettel gondozzák a kertet, minden héten kitalálnak valamit, amivel szebbé lehetne tenni – mondta Mészárosné Edit. A közös képviselő nem tett feljelentést a rendőrségen. Úgy véli, bár számukra nagyon fájó dolog, hogy ellopták a virágaikat, vannak ennél sürgetőbb problémák a városban. Azért bízik abban, hogy a közeli térfigyelő kamera felvételei esetleg segíthetnek a tettes megtalálásában.

Mészárosné Edit, az 1-3. tömb közös képviselője
Fotó: Bús Csaba

Szerkesztőségünknek a Hajagos utca egyik lakója küldött egy 12 másodperces videót, amit a házukra felszerelt, utcára néző biztonsági kamera rögzített. Ennyi időre volt szüksége szombaton este 10 órakor a tolvajnak, hogy gyors egymásutánban sorra kihúzza és biciklije kosarába pakolja azt a négy cserjét, amit a család csak pár nappal korábban tett a földbe. Hiba nélkül kivitelezett, profi munka, ugyanakkor érthetően nem tud ennek örülni a tulajdonos, akinek rövid idő alatt már másodszor tűnnek el a kiskertjébe szánt törpetujái. Mint elmondta, visszanézte a felvételeket, és jól látszik rajta, hogy a biciklivel érkező, baseballsapkát viselő illető 20 perccel az akciót megelőzően terepszemlét tartott, eltekert a ház előtt, majd kivárta a megfelelő alkalmat, amikor bevetésre indulhat. A kamera képein maga az eseménysor jól kivehető, a tolvajt viszont nemigen lehet beazonosítani. A szerkesztőségünket megkereső úr éppen emiatt nem is tett feljelentést, mondván, nincs akkora súlya a dolognak, noha nyilván megrökönyödtek rajta. Viszont azt erősen reméli, hogy az illető magára ismer, és meghúzza magát, nem folytatja másokat elkeserítő tevékenységét. – Az a baj, hogy aki ilyet megcsinál, másra is képes. Az ilyenektől kell óvakodnia a nyugdíjasoknak – jelentette ki.

[video width="848" height="480" mp4="https://www.baon.hu/wp-content/uploads/2020/05/viraglopaskecskemet-1.mp4"][/video]

(Olvasói, biztonsági kamerás felvétel)

Az Egressy és a Horog utcák találkozásánál lévő Karol Wojtyla Barátság Központ előtti kertből, valamint az általuk gondozott útszéli keresztek kertjéből is többször kitépték vagy kaspóstól eltulajdonították a virágokat, idén is már kétszer. Farkas P. József, a Wojtyla alapítóigazgatója korábban a Baon.hu-nak elmondta: ezt nemcsak az intézmény munkatársai, hanem a sorsközösség tagjai is személyes sértésnek veszik, hiszen a kertek gondozásába önkénteseik sok munkát fektetnek. A legutóbbi alkalommal kameráik felvették a tolvajokat, így remélik, hogy rendőrkézre kerülnek.

A tudomásunkra jutott viráglopásokkal kapcsolatban megkerestük a megyei rendőr-főkapitányságot. A sajtóosztálytól azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a Hajagos utcai esetről eddig nem érkezett feljelentés, a Damjanich utcában történtekkel kapcsolatban szabálysértési eljárás van folyamatban. Hozzátették, korábban is érkezett hasonló jellegű bejelentés, akkor is indult eljárás.

A Damjanich utcai tízemeleteseknél lévő kiskertekre nagyon odafigyelnek a lakók
Fotó: Bús Csaba

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában