Itt a távoktatás: kreativitásra, jószándékra és segítőkészségre van szükség

Hétfőtől teljesen új helyzetbe kerültek a diákok és a pedagógusok, ezernyi a kérdés, nagy a bizonytalanság. Papp Zsolt, a kecskeméti Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola intézményvezetője beszélt a tanárok és a családok előtt álló kihívásokról a baon.hu-nak.

Hraskó István

Fotó: BUS CSABA

– Ma már nagyon sok portál létezik, amely hasznos lehet a köznevelésben dolgozóknak ismeretátadás kapcsán, és természetesen a kollégák is átadják egymásnak a tapasztalataikat. Szerencsére egy széles módszertani repertoár is van a kezünkben, ezeket a lehetőségeket eddig ugyan tantermi keretek között használtuk, de reméljük, hogy a „virtuális térben” is működnek majd. Ilyen például a projekt- és a csoportmunka, az egyéni kutatási feladatok; az oktatásszervezés tekintetében pedig tantárgy-tömbösítés. Nagyon nagy kihívás minden intézménynek, hogy újraszervezze az életét, de dolgozunk ezen, kemény és komoly munka folyik. Le fogjuk tudni küzdeni a nehézségeket, de ez a hét kell az átálláshoz, hiszen nemcsak arról van szó, hogy milyen ismereteket és hogyan fogunk tudni átadni a gyerekeknek, hanem az egész metodikáját ki kell találni – nyilatkozta Papp Zsolt a munkatársaival való hétfői egyeztetést követően.

Az intézményvezetőtől megtudtuk, zajlik annak a felmérése, hogy hány család rendelkezik megfelelő internet-kapcsolattal.

– Minden diákunknak igyekszünk lehetővé tenni, hogy interneten tudja az ismereteket megszerezni, de természetesen a családok, gyerekek is tudják egymást segíteni. Óriási szükség van most arra, hogy kreatívak, jószándékúak és segítőkészek legyünk, ebben minden partnerre számítunk, leginkább a családokra. Ha összefogunk, meg tudunk oldani minden problémát – jelentette ki Papp Zsolt.

A katolikus intézmény vezetője kitért a számonkérések lehetőségére is. Ez például egy projekt feladatnál lehet a prezentáció, ami ráadásul élményalapú formája az ismeretszerzésnek.

– Az biztos, hogy minden pedagógus arra fog törekedni, hogy örömet okozzon a beadott munkák értékelésével. Minden értékelés alapja a fejlődés segítése, az önértékelés előmozdítása, ezek elsődlegesek lesznek a digitális oktatásban is. Számunkra is nagy újdonság ez a működés, de ezekkel a pedagógiai alapelvekkel felvértezve biztos, hogy támogatni tudjuk a gyerekek személyiségfejlesztését, ismeretszerzését – hangsúlyozta Papp Zsolt.

Szerinte nem igazán lehet sorrendet felállítani, melyik tantárgyat lesz a legnehezebb távolból oktatni, hiszen mindegyiknél hiányozni fog a pedagógus személyes jelenléte, magyarázata vagy például testnevelésóránál a tornaterem és a sporteszközök. Ő ugyanakkor nagyon bízik abban, hogy a tanári kreativitás, egymás kölcsönös támogatása a gyermekek érdekében nagyon sok ötletet fog felszínre hozni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában