Prevenció helyett beavatkozást sürgetnek a tragédiák miatt

A rendezvény apropóját egy kábítószerekhez kötődő haláleset adta. Amint azt lapunk is megírta, néhány hete egy 42 éves roma férfi veszítette életét, függősége miatt, ráadásul ugyanebben a családban tavaly is történt hasonló, akkor e személy szintén drogfogyasztó öccse hunyt el, 36 évesen.

A közösség azért zúdult fel, mert már számos alkalommal kongatták a vészharangot olyan dizájner drogok okán, amelyek rendkívül olcsón előállíthatók, ezért népszerűek a szerény körülmények közt élők körében, mégsem történt semmi – jó darabig. A városrész egyik ismert kábítószer-terjesztő családját néhány éve fülelték le, azóta érdemi lépés csak a közelmúltban történt: mint ismert, a hatóságok 14 településen, köztük Kalocsán tartottak sikeres drograzziákat, hétfőn. A problémát boncolgató fórum addiktológus szakember bevonásával zajlott.

Bagó István, a Kalocsai Szent Kereszt Kórház addiktológusa a fórumon leszögezte: „annál nincs nagyobb tragédia”, mint amikor valaki elveszíti a gyerekét, így prevencióról – ami ugye megelőzést jelent – „aligha beszélhetünk, hiszen itt már baj van”. Pont ezért érzi úgy, hogy itt már sokkal inkább intervencióra, vagyis beavatkozásra van szükség, és ez sokkal komolyabb munkát igényel mindenkitől: képviselőtől, rendőrtől, addiktológustól, közembertől is. Hangsúlyozta: „nem büntetéspárti”, hanem „az őszinteség és a munka híve”, ami alatt azt érti, hogy maximális együttműködésben, ugyanazért a nagyon konkrét célért kell dolgoznia az érintetteknek.

– Van azért egy korosztály, akiknél még beszélhetünk megelőzésről: a fél-, egy-, kétéves gyerekek. A ti gyerekeitek, a ti unokáitok együtt fognak felnőni az én gyerekeimmel és unokáimmal: együtt fognak focizni, együtt fognak tanulni, együtt fognak dolgozni, tehát ha nálatok baj van, akkor nálunk is baj van. Fel kell fogni, hogy nincsenek köztünk határok – szögezte le Bagó István.

– Közös munka alatt mire gondolok? Nem félévente prevencióra, nem évenkénti sportnapra, nem arra, hogy néha összeülünk, amikor már ég a ház, hanem a jó gyakorlatokra – magyarázta, felhozva egy olyan általa is kezelt roma fiú példáját, aki felgyógyulása óta rendszeresen összegyűjti néhány földijét autóval, és elviszi őket focizni. Rámutatott, hogy a környéken áll egy sporttelep, amit meg kell tölteni napi tartalommal: kulturális, zenei és sportprogramokkal.

A szakember felvetésére, mi szerint „van olyan család, amiben már a szülő is szív”, többen hevesen bólogattak. Erre reagálva nyomatékosította: igenis ki kell mozdulni a tétlenségből és részt kell venni olyan programokon, amelyeket éppen a fentebb írt telep kínál, vagyis remélhetőleg fog kínálni. Ez azért kiemelten fontos, mert ijesztőnek tartja, hogy találkozott a munkája során olyan fiatal gyerekekkel, akik a drogkereskedelemben gondolkodva bíznak a szebb jövőben, holott tudni lehet: „ebből csak néhányan gazdagodnak meg, mindenki más pedig elszegényedik, mint a templom egere”. Ahhoz, hogy ezen változtatni lehessen, nem havi, nem is heti, hanem folyamatos munka kell, fejtegette.

– Ha a család nem véd meg, akkor itt jöttök ti, mint közösség. Össze kell fogni, de nemcsak az indulat szintjén, amikor tragédia történik, hanem napi szinten. Nem jár suliba a gyerek? Ha nincs meg a nyolc általánosa, már jogsija sem lehet a mai világban. Ezt tessék elmondani rokonoknak, ismerősöknek! Így működik egy jó közösség. És ebben most bajban vagytok – rótta fel Bagó István. Aki egy, a munkahelyek hiányát okként megjelölő felvetésre válaszolva hangsúlyozta: pont ezért húzta alá az iskolába járás fontosságát, hiszen munkahelyhez csak „komoly tanulással” lehet hozzájutni. És ez a folyamat napi elfoglaltságot igényel: csak akkor nem kallódnak el a fiatalok, ha mindennap „véghez visznek valamit”, és erre a környezetüknek kell megtanítani őket.