Kiskunhalas

2019.12.29. 07:00

Harminc éve váltott gazdasági pályáról a lelkészi hivatásra

A soltvadkerti születésű Honti Irén lelkészi pályán tevékenykedik, pedig először gazdasági pályán kezdett el dolgozni. A materiális világ azonban nem elégítette ki, kereste az élet teljesebb értelmét, amit Krisztusban és a lelkészi hivatásban talált meg. Missziójának tekinti a szenvedő embereknek nyújtott lelki segítséget.

Mester-Horváth Nikolett

– Ön pénzügyi és számviteli főiskolát végzett, ahol okleveles üzemgazdász diplomát szerzett. A számok, a racionalitás világában élve hogyan és mikor határozta el, hogy a lelkészi hivatást választja? Mi motiválta a döntését?

– A főiskola elvégzése után a gazdasági pályán helyezkedtem el. A halasi papíripari vállalatnál egy év gyakornokság után üzemgazdasági osztályvezető lettem. Fiatalom megadatott, hogy jó egzisztenciális körülmények között éljek, mégis, kerestem valami többet, az élet teljesebb értelmét, az emberséget, igaz szeretetet. Jézus személye egyrészt óriási hatással volt rám, továbbá azt éltem át, hogy ő személyesen szól hozzám. Krisztusban megtaláltam, amit kerestem, és arra gondoltam, szeretnék többet tudni róla, így jelentkeztem az Evangélikus Teológia levelező tagozatára. Délelőtt dolgoztam, délután tanultam. Nagyon érdekelt.

– A főiskola elvégzése után otthagyta a gazdasági pályát és diakónusként tevékenykedett a kiskunhalasi gyülekezetben. Mikor és hogyan lett a gyülekezet lelkésze?

– Egyévi diakónusi gyakorlat után a halasi gyülekezet tagjai kérték, hogy legyek a gyülekezet pásztora. 1993-ban dr. Harmati Béla püspök lelkésszé avatott a soltvadkerti evangélikus templomban, szülőfalumban. Először ez nekem túl nagy vállalásnak tűnt, alig mertem igent mondani rá. Hittem, hogy ez is Krisztustól van, hogy továbbadjam mindazt a szellemi értéket, az evangélium jó hírét, ami nekem is oly sokat jelentett. Húsz éve vagyok a halasi evangélikus gyülekezetben. Közben elmentem 6 évre kórházlelkészi szolgálatra Budapestre, tanultam lélektant is (logoterápiát), aztán visszajöttem Kiskun­halasra.

– Novemberben részt vehetett az Együtt Európáért ökumenikus mozgalom létrejöttének 20 éves évfordulója apropóján szervezett németországi konferencián, ahova 20 országból mintegy 300 résztvevő érkezett. Kérem, először meséljen kicsit a mozgalomról!

– A mozgalom 20 évvel ezelőtt okt. 31-én kezdődött, amikor az evangélikus és a római katolikus egyházi vezetők aláírták a megigazulásról szóló közös nyilatkozatot az augsburgi Szent Anna evangélikus templomban. Történelmi pillanatok voltak ezek, hiszen 500 évvel ezelőtt, a reformáció kezdetén a protestáns hívek különváltak, most viszont az egyház vezetői ezzel a közös kezdeményezéssel tettek egy nagy lépést egymás felé. Ez a történés „jelzésértékű” arról, hogy fontos számunkra Jézusnak a kérése: „egyek legyetek” (János ev. 17.). Fontos az összefogás, az együtt tevékenykedés, a közösen megtett út.

– Milyen élményekkel tért haza a németországi eseményről?

– Az Együtt Európáért mozgalom nagy hatással volt rám. Ma, amikor oly erősen hatnak az elidegenedés erői, nagyon fontos lenne ezt a szemléletet valóban akarni és megvalósítani. A jó hír az, hogy lehetséges. Az elmúlt 20 év történései is igazolják ezt és a mintegy 300 érdeklődő is, akik szeretnének ezen az úton együtt haladni és alkotni.

Honti Irén egész lényét áthatja az a törekvés, hogy könnyebbé tegye mások életét
Fotó: Szabó Dávid Károly / Petőfi Népe

– Hosszú évek óta ott segít, ahol csak tud. Kórházi látogató, önkéntes segítő a kiskunhalasi börtönben, és a Református Szeretetszolgálat keretében a tranzitzóna menekültjeinek állandó segítője. Ezt az önzetlen segítségnyújtást elismerve ön kapta idén decemberben a Fidentia Pro Ecclesia (Bátorság az egyházért) néven alapított emlékplakettet. Milyen érzések kavarogtak önben, amikor megtudta, hogy ezt az elismerést 2019-ben ön kapja?

– November közepén kaptam egy e-mailt dr. Wildmann János tanár úrtól, az Egyházfórum kuratóriumának elnökétől. Ebben a levélben olvastam először erről a díjazásról. Tanár úrnak azt válaszoltam, hogy én csak azt tettem, amire Krisztus hívott. Ez a meggyőződés nagyon erős bennem. Hiszem, hogy Krisztusnak fontosak a szenvedő, a hátrányos helyzetű emberek. Az elismerés arra hív, hogy még inkább „jelzés” legyek a szenvedő világban Isten szeretetéről, amely tettekben nyilvánul meg.

– Látva, hány helyszínen, az élet más-más területein, mennyi embernek nyújt lelki, szellemi támogatást, úgy gondolom, ez túlmutat lelkészi hivatásán. Önnek egész lényét áthatja az a törekvés, hogy könnyebbé tegye mások életét. Nevezhetjük ezt az ön missziójának?

– Igen, ez az én misszióm, az én küldetésem. Azt pedig, hogy Krisztus eszköze lehetek, nagy megtiszteltetésnek élem meg. Én csak valamit adok – szeretetet, mosolyt vagy valami konkrét dolgot –, Jézus a jelenlétét ígérte ezért. Örülök, hogy tehetem. Hálás vagyok, hogy mindeddig erőt is kaptam hozzá, emberfeletti erőt. Soli Deo gloria.

Ezek is érdekelhetik