Kalocsa

2019.11.05. 07:00

Újabb kiváló minősítést kapott a táncegyüttes

A Piros Rózsa Néptáncegyüttes Egyesület kiváló minősítést szerzett a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség szervezte Hagyományőrző Együttesek Színpada és Minősítése című rendezvényén, a Kapuvári Rábaközi Művelődési Központban.

Gábor János

A kalocsai Piros Rózsa Néptáncegyüttes remekül szerepelt Kapuváron is

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Gábor János

A tizennégy egyesületet felvonultató eseményen Illésné Koszta Krisztina és Illés Zoltán „Ahogy vót, úgy vót” című új előadását mutatták be.

– Ez a műsor visszaemlékezés a régi időkre, felelevenedik benne néhány régi szokás, amelyek közül az András-köszöntés és a hordósiratás táncos koreográfiában is megjelent – magyarázta Kákonyi István, a Piros Rózsa Néptáncegyüttes Egyesület elnökségi tagja.

– Az idei megmérettetés feltételei eltértek a megszokottól: az egyik kritérium az volt, hogy aki kiváló minősítésért száll versenybe, annak 30 perces műsort kell színpadra vinnie – mutatott rá.

Az ebben a műfajban már-már maratoninak számító darab annyira elnyerte a szakértő zsűri tetszését, hogy zsinórban tizenegyedszer is megítélték a Piros Rózsa számára az aranyminősítést, tudatta Kákonyi. A remek eredmény mellé járt építő kritika is, amit mindenképpen megfogadnak. A műsorszámot egyébként kalocsai közönség előtt még nem mutatták be, de hamarosan sort kerítenek rá, ha máskor nem, akkor az együttes jövőre esedékes, negyvenedik születésnapján, bár oda további produkciókkal készülnek, ígérte az elnökségi tag.

A kalocsai Piros Rózsa Néptáncegyüttes remekül szerepelt Kapuváron is
Fotó: Gábor János / Petőfi Népe

– Ezúton is nagyon köszönöm Krisztának és Zolinak a felkészítést, Pogrányi Miklósnak és zenekarának a kíséretet, és nem utolsó sorban: a táncosoknak a kitartó munkát – mondta el hálásan Kákonyi István.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában