alakuló ülés

2019.10.31. 07:00

Megalakult a kiskőrösi képviselő-testület

Szerdán tartották a kiskőrösi képviselő-testület alakuló ülését, esküt tettek képviselők és a polgármester, majd megválasztották az új alpolgármestert. A testület öt bizottságot hozott létre.

Horváth Péter

Fotós: Horváth Péter

Az ülés a Helyi Választási Bizottság elnökének tájékoztatójával kezdődött. Dr. Ba Mariann az önkormányzati képviselők és a polgármesterek választásának eredményét ismertette. Ezt követően a 11 fős képviselő-testület letette esküjét. Közülük nyolcan a Fidesz-KDNP, ketten a Kiskőrösi Gazdakör-Ültess Fát, egy képviselő a Momentum színeiben foglalta el helyét. A Kiskőrösi Gazdakör-Ültess Fát és a Momentum képviselői kompenzációs lista alapján jutottak a testületbe. Érdekesség, hogy igen férfias testületről van szó, ugyanis nincs női tagja.

A kiskőrösiek immár negyedik alkalommal választották polgármesternek Domonyi Lászlót, aki az alakuló ülésen letette esküjét. Megszavazták a polgármester illetményét. Domonyi László főállású polgármester, illetményét jogszabály határozza meg, ami differenciált, a település lakosságszámához igazodik. Domonyi László 698 ezer forint illetményre és az illetmény 15 százalékának megfelelő költségtérítésre, 104 ezer 700 forintra jogosult havonta.

A polgármester ismertette programját. Több olyan, már az előző ciklusban elkezdett projekt van, ami átnyúlik az új időszakra is: többek között az óvoda építése, a piac kivitelezési munkálatai, a kerékpárút megépítése Tabdi irányába, a záportározó megvalósítása és a bérlakások építése, játszóterek létesítése. A jövővel kapcsolatban elmondta, hogy számos tervet valósítanának meg. A 2022-23-ban Petőfi év lesz a költő születésének 200. évfordulója alkalmából, melyben vezető szerepet szán a városvezetés Kiskőrösnek. A következő öt évben digitális világ fejlesztését, valamint a környezetvédelem és a fenntartható klímapolitikai akcióterv megvalósítását tűzték ki célul. A jövő feladatai közé tartozik egy komposztáló üzem építése a nagy mennyiségű zöldhulladék kezelésére. A polgármester sarkalatos pontnak nevezte a Schwarz udvar ügyét, melynek megvásárlása után ott egy lakó és pihenő övezetet alakítanak ki. Műszakilag és esztétikailag is felújítják a Petőfi utca 3. szám alatti négyemeletes házat is. Megvalósítás előtt áll a Hagyományok Háza a Kossuth és a Damjanich utca sarkán és a Délibáb utcában a felzárkózást segítendő egy kis roma centrumot hoznak létre a kisebbségi önkormányzattal együttműködve. Fejlesztenék a turisztikát és fontosnak tartja a polgármester az ifjúságpolitika új alapokra helyezését és aktív párbeszédet kezdeményez a város fiataljaival igényeikről.

Fotó: Horváth Péter

 

Öt bizottságot hozott létre a testület. Az Ügyrendi és Összeférhetetlenségi bizottság elnöke Horváth János Endre képviselő, tagjai Markó Ferenc és Kis Zsoltné. A Pénzügyi Bizottság elnöke Pethő Attila Antal képviselő, tagjai Ungvári Ferenc képviselő és Dénes István. Az Ipari, Mezőgazdasági és Klímapolitikai Bizottság elnöke Pohankovics András képviselő lett, tagjai Kurdon Tamás képviselő és Lengyel Gábor. A Kulturális, Turisztikai és Sport Bizottság elnökének Filus Tibor képviselőt választották, mint egyetlen ellenzéki bizottsági elnököt, tagjainak Gmoser András képviselőt és Fodor Tamást. A Társadalompolitikai Bizottság elnöke Szlovák Pál képviselő lett, tagjai Nikléczi Gábor képviselő és Aszódi János.

Fotó: Horváth Péter

Szedmák Tamás az új alpolgármester

Domonyi László Szedmák Tamást kérte fel alpolgármesternek, akit a testület titkos szavazással megválasztott. Szedmák Tamás feladatai az ifjúságpolitikát, a helyi kulturális élet, a helyi média menedzselését, a turisztika és a városmarketinget ölelik fel. Szedmák Tamás társadalmi megbízatásban végzi majd feladatát, tiszteletdíjának havi 234 ezer forint és a tiszteletdíj 15 százalékának megfelelő költségtérítés, 35 ezer 100 forint.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában