Domonyi László

1 hónapja
Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóján minden héten legalább egy programot rendez a Kiskőrös Petőfi 200 Emlékbizottság. Font Sándor országgyűlési képviselő nagy bejelentést tett a szombati alakuló ülésen. Fotók: Barta Zsolt
1 hónapja
Nyolcadik alkalommal rendezték meg Kiskőrösön a Dutra találkozót. A járvány miatt a tavasszal szokásos eseményt halasztották a mostani hétvégére. Ez a találkozó a járási székhely harmadik nagy rendezvénye volt szeptemberben. Fotók: Barta Zsolt
8 hónapja
Iain Lindsay ellátogatott Petőfi Sándor szülőházába és megtekintette a városházát is, ahol Domonyi László polgármester fogadta. Fotók: Pozsgai Ákos
szponzorált tartalom
Akár tíz évig is velünk maradhatnak az eldobált csikkek
magyar-lengyel találkozó
Orbán Viktor a lengyel kormányfővel tárgyal Budapesten
elismerés / 9 perce
Ligeti Dávid történész kapta az idei Bezerédj-díjat
Korosztályának egyik legtehetségesebb historikusaként az Osztrák-Magyar Monarchia, valamint az első világháború had- és politikatörténetét kutatja.
Gyász
"Bennünk él egy arc, egy végtelen szeretet amit tőlünk soha senki el nem vehet. Telnek a hónapok, múlnak az évek szívből szeretünk, s nem feledünk téged." ANTAL JÓZSEFNÉ Antal Mária halálának 4. évfordulójára. Szerető családja.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HOMOKI PÁL kecskeméti lakos, 67 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. december 1-jén, 9.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemető szóróparcellájánál. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy KOTHENCZ JÓZSEFNÉ Nemes Julianna jakabszállási lakos, 87 éves korában, hosszantartó súlyos betegségben elhunyt. Szerettünket 2020. november 28-án, 14.00 órakor helyezzük örök nyugalomra a jakabszállási temetőben. A gyászoló család.
"Hirtelen rabolt el tőlünk a halál, távozásod, még élünk, örökké fáj." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ MÁRTON ANDRÁS nyg. rendőr alezredes kecskeméti lakos, 69 éves korában elhunyt. Temetése 2020. december 1-jén, 15.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük! A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy özv. VAS FERENCNÉ Nagypál Piroska kecskeméti lakos, 80 éves korában rövid súlyos betegségben elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. november 27-én, 15.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
Fájó szívvel tudatjuk, hogy KIS KÁROLYNÉ Mészáros Julianna kecskeméti lakos, 80 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2020. november 26-án, 10.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek. A gyászoló család.
"Szívedben nem volt más csak jóság és szeretet, munka és küzdelem volt egész életed." Fájó szívvel emlékezünk PÁL CSABÁNÉ Kovács Klára halálának 1. évfordulójára. Emléked örökre megőrizzük. Szerető Édesapád és Családod.
"Olyan szomorú, mikor üres lesz szívünk, s el kell temetni, akit igazán szeretünk." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SALAMON TAMÁS ANDRÁS kecskeméti lakos, 70 éves korában elhunyt. Temetése 2020. november 27-én, 11.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
"Nélküled szomorú, üres a házunk, még most sem hisszük el, hogy hiába várunk." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FARAGÓ JÓZSEFNÉ Virág Valéria Mária izsáki lakos, 84 éves korában elhunyt. Temetése 2020. november 26-án, 11.00 órakor lesz az izsáki Felsővárosi temetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
Hálás szívvel mondunk köszönetet a Bács-Kiskun Megyei Rendőrfőkapitányság vezetőjének és dolgozóinak, a kiskunhalasi Rendőrkapitányság vezetőjének és dolgozóinak, a Halasmédia Nonprofit Kft. dolgozóinak, rokonoknak, közeli és távoli barátoknak és mindenkinek, akik Dr. KASTYJÁK JÁNOS búcsúztatásán megjelentek vagy bármilyen formában osztoztak a család fájdalmában. A gyászoló család.
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesapánk HEGEDŰS IMRE LAJOS a Petőfi Nyomda TMK volt dolgozója kecskeméti lakos, 77 éves korában, 2020. november 10-én váratlanul elhunyt. Gyászoló gyermekei.
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik szerettünk NAGY SÁNDOR temetésén megjelentek, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család.
Fájó szívvel tudatjuk, hogy SZILAJ ISTVÁN tűzoltó törzszászlós kecskeméti lakos, hosszú betegség után, 92 éves korában elhunyt. Temetése 2020. november 25-én, 10.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik a temetésen megjelennek, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.
"Bennünk él egy arc és egy meleg tekintet, egy simogató kéz, egy sóhaj, egy lehelet. Bennünk él a múlt, egy végtelen szeretet, amit tőlünk senki, soha el nem vehet." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BEVIZ BÉLÁNÉ Tóth Ilona kerekegyházi lakos, 83 éves korában, hosszú betegség után elhunyt. Temetése 2020. november 24-én, 9.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a temetésen megjelennek, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy édesapánk KIS JÓZSEF volt katonatelepi lakos, életének 78. évében csendesen elhunyt. Temetése 2020. november 25-én, 11.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KUTHY GYÖRGYNÉ Péter Margit kecskeméti lakos, 2020. november 18-án, életének 83. évében elhunyt. Felejthetetlen halottunk földi maradványait 2020. november 25-én, 14.00 órakor a kecskeméti  Köztemetőben helyeztetjük örök nyugalomra. Drága emléke szívünkben él! A gyászoló család.   
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték, hogy BÓNA SÁNDOR TIBOR kecskeméti lakos, hosszú betegség után, 2020. november 15-én elhunyt. Temetése 2020. november 24-én, 13.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a temetésen megjelennek, fájdalmunkban osztoznak. Édesanyád és a gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GYOVAI ISTVÁNNÉ Talmácsi Erzsébet ágasegyházi lakos, 88 éves korában elhunyt. Temetése 2020. november 25-én, 10.00 órakor lesz az ágasegyházi temetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SALGA MIHÁLYNÉ Nógrádi Julianna kerekegyházi lakos, 84 éves korában elhunyt. Temetése 2020. november 23-án, 13.00 órakor lesz a kerekegyházi temetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
"Vannak pillanatok, amikor azt kívánom, bárcsak vissza tudnám forgatni az idő kerekét, bárcsak meg nem történtté tehetném a szomorúságot, de attól félek, ezzel az öröm is eltűnne." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LADINSZKI MAGDOLNA kecskeméti lakos, 68 éves korában váratlanul elhunyt. Szűk családi körben búcsúzunk el Tőle.
Mindennapi, ám veszélyes / 12 perce
Gyors kattintás helyett: erre figyeljünk az e-mailek megnyitásakor
sapka, sál sem árt / 23 perce
Téliesebbre fordul az idő az ősz utolsó hétvégéjén
Életközelben / 33 perce
Ha az emberek fegyelmezettek, akkor lényeges szigorítások nem kellenek (videó)
Jean-Paul Belmondo ajánlásával / 40 perce
Könyv készült Ennio Morricone életéről
nehéz időszak / 53 perce
Edzője szerint padlón volt mentálisan Milák Kristóf
járvány / 1 órája
Orgovány polgármestere is elkapta a koronavírust
Horváth Péter