2019.10.29. 20:21
A rajzokat A Platánfa álma mesekönyv ihlette
Kecskeméten a Katonatelepi Óvodában kedden hirdették ki a Platánfa álma elnevezésű rajzpályázat eredményét. Az óvoda a nagycsoportosok alkotásait várta.
Fotó: Bús Csaba
Az ünnepségen elsőként az óvoda Csiga csoportjának népi játékokból álló vidám műsorát láthatták a résztvevők. Ezt követően Marsa Tímea óvodai koordinátor köszöntötte a vendégeket. Elmondta: a rajzpályázathoz azért választották Pásztor Andrea A platánfa álma című mesekönyvét, mert az óvoda hitvallását tükrözi, a környezettudatos nevelést, a társas kapcsolatok kialakítását. A rajzpályázatra 7 óvodából 63 alkotás érkezett, a gyerekek nagyon változatos technikával dolgoztak. A programot megelőzte egy kirándulás a kecskeméti Arborétumba, ahol a kicsik az erdő világával ismerkedhettek meg.
A díjátadón egy kiállítás keretében valamennyi alkotást megtekinthette a közönség.
Rajzpályázat eredményhirdetés Katonatelepen
A zsűri tagja volt Pásztor Andrea, A platánfa álma mesekönyv írónője, Nagy-Bán Kitti, a mesekönyv illusztrátora, Obbágy Tiborné, a Forradalom Utcai Feladatellátó hely intézményvezetője, valamint Nagy Lukácsné, a rajzpályázat ötletgazdája, a katonatelepi óvoda pedagógusa.
A legtöbb munkát beküldő óvoda a Hosszú Utcai Óvoda lett. Különdíjat kapott: Szikora Máté, László Zsuzsi, Juhász Éda, Dávid Petra és Bencsik Boglárka. Pásztor Andrea különdíját vehette át Rádi Dominik, Nagy-Bán Kitti különdíját Benyoczki Maya érdemelte ki. A rajzpályázat I. helyezettje Maczák Milán, II. helyezettje Kállai Dániel, míg III. helyezettje a Forradalom Utcai Óvoda Cica csoportjából Kurucz Boglárka, Margelatu Ervin Adrián, Nyers Benett, Rokolya Dorka és Szamosi Evelin lett.