2019.05.15. 11:26
A munka nem, csak a járművük állt meg a polgárőröknek
Jóval többet járőröztek, a halfőzésen új szolgáltatással is előrukkoltak, ám tavalyi örömforrásuk, a terepjáró miatt most főhet a fejük. Erre is fény derült a polgárőrök éves beszámolója kapcsán.
A legjobbnak tartott járgány motorja adta meg magát, javíttatása nem olcsó mulatság
Forrás: Petőfi Népe
Csaknem hétezer óra szolgálatot teljesítettek, 735 alkalommal Baja bel- és külterületén gyalog, biciklin, gépjárművel és lóháton. Ez közel 35 százalékkal több az előző évinél. Egyebek mellett ez derült ki a polgárőrök éves beszámolójából, amit legutóbbi ülésén tárgyalt és fogadott el a képviselő-testület. Önállóan és a rendőrséggel, közterület-felügyelőkkel, a városőrséggel, a NAV-val és a társegyesületekkel együttműködve látták el a feladatokat – emelte ki Bokányi Zoltán elnök. Azt is hangsúlyozta, hogy terepjárójuknak és lovas tagjaiknak köszönhetően minden évszakban képesek megjelenni a nehezebben megközelíthető területeken is. A személy- és vagyonbiztonság felügyelete mellett a kiemelt rendezvényeken, valamint az idegenforgalmi szempontból meghatározó üdülőterületeken is ellenőriztek. Ezen szolgálatok mellett ruhaadományokat is fogadnak, azokat a családsegítő szolgálathoz juttatják el. Az éves összesítés szerint szolgálataik során több tucat alkalommal informálták a hatóságokat, nyújtottak segítséget a katasztrófavédelemnek és a mentőszolgálatnak. Tavaly az országos polgárőrnap házigazdáiként is bizonyíthattak, a halfőző fesztiválon pedig több újítást is alkalmaztak. Egyik ilyen a Polgárőr Medic járőr, a szakirányú végzettséggel és tapasztalattal bíró polgárőrök felszerelését alapvető elsősegélycsomaggal egészítették ki, így a gyalogosok az általuk felügyelt területen segíthettek az egészségügyi biztosítást végzőknek. Véleményük szerint tömegrendezvényeken másutt is hasznosítható kezdeményezésük.
A város által anyagilag segített szervezet dicsérő szavakkal gyarapodott az értékelés kapcsán, Csubákné Besesek Andrea alpolgármester segítőkészségüket külön kiemelte, hangsúlyozva, hogy nem csak az önkormányzatnak nyújtanak segítséget az önkéntesek, akik mindig rendelkezésre állnak.
Hajdú Miklós pedig arról érdeklődött, hogy az 500 ezer forintos éves támogatás mellett tudna-e segíteni az önkormányzat a polgárőrök által használt terepjáró javíttatásában. A beszámolóból ugyanis az is kiderült, hogy az egyesület által tavaly átvett Nissan elromlott.
– Nyilvánvalóan tudna segíteni, mivel a támogatás teljes összegét a gépjárműre kell költeni, mert teljes nagygenerál szükséges, belső szerkezeti meghibásodást kell orvosolni. Amennyiben van rá lehetőség, minden támogatást örömmel fogadunk a várostól, magánszemélyektől, vállalkozásoktól – reagált Bokányi Zoltán.

Fotó: Petőfi Népe
Fercsák Róbert polgármester ehhez kapcsolódva elmondta: az utóbbi években az önkormányzatnak a polgárőrökkel helyi, megyei és országos szinten is jó a kapcsolata, ezt bizonyította az országos polgárőrnap bajai megrendezése, ami kivívta az elismerést.
– A jó kapcsolat nem abban merül ki, hogy szépeket mondunk egymásról. Az önkormányzat érdekelt abban, hogy az egyesület a polgárőrségen belül megkapja a működését segítő támogatásokat.
Egyik öreg autó helyett jött a másik
A bajai polgárőrök három éve az országos pályázatról adminisztratív okok miatt lecsúszva 17 éves autójuk helyett egy akkor 15 éves Lada Nivát – valamint két kerékpárt – kaptak, amit egy új autóval kistafírozott madarasi szervezettől örököltek meg. Tavaly márciusban az Országos Polgárőr Szövetség több vezetőjének jelenlétében azt váltották a városházán a Nissan terepjáróval. Ezt eredetileg a határőrség használta, majd a rendőrség az új gépjárművek beszerzése és szolgálatba állítása kapcsán leszerelte állományából és átadta nekik. Az átadón elhangzott: a megyei kapitányságtól a legjobb autó került Bajára.