lakitelek

2019.04.05. 12:13

Vetélkedővel népszerűsítik a hungarikum mozgalmat

Értékek, kincsek, hagyományok a Kárpát-medencében címmel második alkalommal hívta játékos vetélkedőre a hazai és határon túli általános iskolák 7. és 8. osztályában tanuló diákokat a Lakitelek Népfőiskola, a Magyar Országgyűlés, a Hungarikum Bizottság és a Nemzeti Művelődési Intézet. A kezdeményezés célja a hungarikum mozgalom népszerűsítése, valamint nemzeti értékeink megismertetése volt.

Vajda Piroska

A győztes forráskúti csapat: a Betűcsillagok

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Vajda Piroska

A verseny döntőjét csütörtökön tartották a népfőiskolán, ahol dr. Horváth Zsolt fő szervező lapunknak elmondta, hogy 242 csapat jelentkezett a megmérettetésre. A döntőbe jutást több versenyforduló előzte meg. Először ötven kérdésből álló totót kellett a csapatoknak kitölteniük, ezt követően két önálló feladatot kaptak. Az egyikben a tájegységükre jellemző recepteket kellett összegyűjteniük és elkészíteniük. A másik feladatban a térségükben élő híres személyeket kellett bemutatniuk. Ezen feladatok alapján 16 csapat jutott az elődöntőbe, onnan pedig nyolc csapat a döntőbe, ahol a hungarikumok gyűjteményéből kellett kiválasztaniuk a kedvenceiket és azokat ötperces előadásban bemutatni a zsűri előtt. Ugyanakkor javaslatot kellett tenniük arra, hogy milyen érték lehetne még a hungarikumgyűjtemény része. A diákok javasolták hungarikumnak például a gyulai várat, a Rubik-kockát, vagy a balatonendrédi csipkét – részletezte dr. Horváth Zsolt.

A végeredmény alapján az első négy helyezett csapat június végén Lezsák Sándor országgyűlési képviselő kalauzolásával kétnapos hungarikum kiránduláson vehet részt. Így kirándulni mehet az első helyezett forráskúti Betűcsillagok csapata, a második helyezett dusnoki Nyerő hármas csapat, a harmadik helyezett naszvadi Pettyem csapat, illetve a negyedik helyezett sá­rospataki Pataki diákok

csapata.

A győztes forráskúti csapat: a Betűcsillagok
Fotó: Vajda Piroska / Petőfi Népe

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában