Kalocsa

2019.03.19. 11:54

Az idei a fejlesztések éve a Kalocsai Kézilabda Clubnál

A Kalocsai Kézilabda Club (KKC) hamarosan lezárja a Városi Sportcsarnok hosszú időre elakadt vizesblokkbővítését, majd belevág a fűtéskorszerűsítésbe, sőt, még idén szeretné lecserélni a beltéri lámpatesteket is, ezzel szinte önellátóvá téve a létesítményt. A csapat pályázati forrásból költ tízmilliókat az épületre, az önerőt az önkormányzattól kapják.

János Gábor

– A csarnok vizesblokk-kérdése sokak számára lett egyfajta mostohagyerek, de én még mindig úgy fogom fel, hogy ez nagyon jó lesz – utalt Hartman János a most már vagy fél éve zajló, többek által kritizált beruházás megtorpanására. – Végre célegyenesbe fordult a projekt: rendben lezajlottak az elszámolások, a vállalkozó megkapta a fizetségét az eddig elvégzett munkáért, ezzel olyan helyzetbe kerültünk, hogy várhatóan március 5-ig el tudjuk kezdeni a használatba vételi eljárást, ami annyit jelent, hogy készre tudjuk jelenteni a munkát – foglalta össze.

A klubelnök emlékeztetett: van egy fűtéskorszerűsítési pályázatuk is, amit szintén elnyertek – ennek közbeszerzési eljárását várhatóan márciusban fogják kiírni, azt remélve, hogy elsősorban Kalocsán, vagy a kistérségben működő vállalkozások fognak rá jelentkezni, hiszen kiemelten velük szeretnek dolgozni. A kivitelezésre a nyári hónapokban kerülhet sor, a projekt összköltsége bruttó 28 millió forint, amiből Kalocsa Város Önkormányzata 8,4 millió önerőt vállalt magára.

A közeljövőben még egy nagy munkát kezdenek el megtervezni és beütemezni: a létesítmény világítástechnikájának felújítását, árulta el Hartman. A lámpatestek cseréjét – a fentebb írt fűtéskorszerűsítéshez hasonlóan – ugyancsak a vakáció idején szeretnék megoldani, mert akkor kevesebb az edzés és a testnevelés órákat sem zavarják. Ha ez a beruházás elkészül, akkor nagyon komoly összegeket lehet megtakarítani a csarnok üzemeltetésén, fűzte hozzá, hiszen a korszerűbb lámpatesteket már szinte száz százalékosan el tudják majd látni villamosenergiával az épület tetején korábban elhelyezett napelemek. A város erre a célra is biztosít önerőt, ami jó befektetésnek tűnik, vélekedett a KKC-elnök, ugyanis számításaik szerint kb. két éven belül megtérül majd.

– Van még egy kisebb léptékű, de nagyon fontos és már megvalósult beruházásunk is: beszereztünk a Városi Sportcsarnok számára egy defibrillátort, amit rövidesen telepítünk és átadunk – mondta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában