Kiskunfélegyháza

2019.01.23. 07:00

Sokat segítenek a gyógyteák a meghűléses időszakban

A hideg, téli idő jelentősen megterheli az emberi szervezetet, sokan hűlnek meg ilyenkor. A gyógynövények teaként, de más formában is segíthetnek a megelőzésben és a gyógyulásban. Jó hatása lehet például a kiváló minőségű magyar kamillavirágnak. A hazánkban őshonos gyógynövény Bács-Kiskun megyében leginkább Gátér, Kiskunfélegyháza és Pálmonostora környékén gyűjthető. A hungarikummá nyilvánított kamilla, vagyis orvosi székfű azonban külföldön is keresett.

Vajda Piroska

A kamilla az egyik legismertebb magyar gyógynövény: emberre, állatra és növényre egyaránt jó hatással bír – tudtuk meg Kasztel Antaltól, a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola szakoktatójától. Elmondta, családja rendszeresen fogyaszt gyógynövényeket, főként megelőzésként. De, ha megbetegszenek, akkor sem rohannak egyből az orvoshoz, a természetes gyógymódokhoz nyúlnak inkább.

Kasztel Antaltól azt is megtudtuk, hogy a kamillavirág a szikes földeket, ősgyepeket szereti leginkább, ilyen területekből pedig bőven van Félegyháza, Gátér és Pálmonostora határában. A gyógynövények gyűjtése azonban ma már nem olyan népszerű, mint nagyszüleink idejében, az emberek inkább patikában, drogériában szerzik be azokat. Már csak azért is, mert a mai ember nem is nagyon tudja, hogy honnan és mikor érdemes gyűjteni a kamillát. Mint ahogy azt sem, hogy felhasználása is nagyon sokrétű. Használható frissen és szárítva egyaránt, belső fogyasztásra, gőzölésre és külső pakolásra is. A népi kultúrában szüzek anyjának vagy anyafűnek is hívták, mert számtalan női betegségre gyógyír. Fájdalomcsillapító hatása miatt régen a szülésnél is alkalmazták. Gyulladáscsökkentő, görcsoldó, epehajtó hatású növényként is említik a népi gyógyászatban – részletezte a szakember. Hozzátette: a hagyományos, népi felhasználás mellett a szépségipar és a gyógyszergyártás is nagy mennyiségben dolgozza fel a kamillát.

Fotó: shutterstock

A sokrétű gyógynövény nemcsak az emberek, hanem az állatok és a növények orvosa is. A régi parasztemberek tudták, hogy azok a növények, amelyek mellé kamillát ültetnek, sokkal egészségesebbek lesznek, de a megbetegedett jószágoknál is alkalmazták.

– Igyekszünk a diákokkal is megismertetni a gyógynövényeket, ezért rendszeresen tartunk határszemléket, ahol a lelőhelyükön is bemutatjuk számukra a kamillát – fűzte hozzá a mezőgazdasági iskola szakoktatója.

A meghűléses betegségek természetes módú kezelésére elterjedt módszer az erélyes izzasztás, amiben a legfontosabb szerepet a szervezet védekezőképességének fokozása játssza. Megfázás esetén leggyakrabban diaforetikus – azaz izzasztó hatású – gyógynövényekből, hársfavirágból és bodzavirágból készült gyógyteát fogyaszthatunk. A hárs és a bodza is jellemzően gyűjtött gyógynövény, gyűjtésük az ország egész területén folyik. Az évi feldolgozott drogmennyiség a hárs esetében 25–30 tonna, a bodzavirágból 50 tonna körüli. A bodza termesztése – bár annak alapvető célja nem a virág, hanem a bogyó előállítása – országszerte növekvő tendenciát mutat, 5875 hektáron történik – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, illetve a Gyógynövény Szövetség és Terméktanács sajtóközleményéből.

A meghűlés megelőzésében, illetve a megfázást követő lábadozásban fontosak az erősítő, roboráló teák. Ezek közül legjelentősebb a kiváló C-vitamin-forrásként is ismert csipkebogyóhús, melyet önmagában és más gyógynövényekkel – például hibiszkusszal – tea formájában, vagy étrend-kiegészítő, vitaminkészítmény formájában alkalmaznak. Hatóanyaga hőérzékeny, ezért nem forrázatot, hanem hideg vizes kivonatot készítünk a csipkebogyó húsából: azt szoba-hőmérsékletű vízzel leöntjük, 5–10 órán át állni hagyjuk, majd szűrés után fogyasztjuk. A vadrózsafajok – melyek termése a csipkebogyó – gyűjtése évi 100 tonna drogot eredményez a hazai piacon, de termesztése is növekvő tendenciát mutat, jelenleg mintegy 300 hektáron történik.

Tarjányi Ágostonék kilós citromokat termelnek
Fotó: Vajda Piroska / Petőfi Népe

Az óriás citrom kamillával együtt verhetetlen

Tarjányi Ágoston félegyházi biokertész is nagy híve a gyógynövényeknek. Fontosnak tartja, hogy azokat a fiatalabb generációval is megismertessük. A Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági Szakképző Iskola tanáraként is erre törekszik. Véleménye szerint azonban a gyógynövények gyűjtése jó családi program is lehet. A félegyházi kertész és felesége is rendszeresen járja a félegyházi határt, ahol családjuk részére gyűjtik a kamillát és más gyógynövényeket, melyeket ilyenkor télen rendszeresen fogyasztanak. A fóliaházukban termelt óriás citromokkal párosítva pedig verhetetlenek a betegségekkel szemben. A Tarjányi házaspár több mint harminc éve termeszt óriás citromokat. Elmondták, ajándékba kapták az első citromfát, amely nagyon nehezen fordult termőre. Közel tíz évig kísérleteztek, mire sikerült az első gyümölcsöket leszüretelni. Hosszas keresgélés után találták meg a növény számára az ideális helyet a fóliaházban. Azóta, hosszú, türelmes munkával nevelgették fel ültetvényüket, ahol ma már kilós óriás citromok teremnek. Ezek a gyümölcsök annyiban térnek el a hagyományostól, hogy ujjnyi vastag héjuk van, ám ez is fogyasztható és nagyon egészséges.

A kamillavirágzat gyulladáscsökkentő hatású is
Fotó: shutterstock

Világhírű a magyar kamilla

A magyar kamillavirág hungarikum, kiváló minősége világhírű. A filteres vagy egész kamillavirágként piacra kerülő drog részben gyűjtésből, részben termesztésből származik. Jellemzően az Alföldön gyűjtik, illetve termesztik, termesztése 300–450 hektáron történik. A Magyarországon előállított kamillavirágdrog nagyobb hányada exportra kerül, a többit itthon dolgozzák fel. Kamillavirágból gyógyteát forrázat készítésével nyerhetünk, amihez a drogot forrásban lévő vízzel leöntjük, az edényt lefedve 10–20 percig állni hagyjuk, majd szűrjük. A gyógyteák vásárlásakor mindig figyeljünk arra, hogy a készítmények az adott gyógynövények aktív hatóanyagait tartalmazó részeiből készüljenek, tehát a kamillánál például kamillavirágzat-teát és lehetőség szerint ne kamillateát vásároljunk és fogyasszunk.

Ezek is érdekelhetik