2018.08.25. 20:00
Aranydiplomás pedagógusát köszöntötte a települése
Nagy Istvánné Annuska a helyi általános iskolában magyart és történelmet tanított 28 évig, mellette a helyi közéletben is aktívan részt vett. A köztiszteletben álló pedagógusnak a Szent István-napi ünnepség keretében nyújtotta át aranydiplomáját az Apostagi Nagy Lajos Általános Iskola jelenlegi igazgatója, Dudla Erzsébet.
Nagy Istvánné a diplomáját 1968-ban kapta meg, most aranydiplomáját vehette át
Forrás: Petőfi Népe
Fotó: Lencsés P. Anna
– Mindig is tanár szerettem volna lenni, gyermekkoromtól erre készültem – idézte fel az apostagi születésű jubiláló pedagógus. – Mivel édesanyám egyedül nevelt édesapám korai halála miatt, a gimnázium után nem volt lehetőségem nappali főiskolára menni, így képesítés nélküli nevelőként helyezkedtem el a közeli településen, Solton. A következő évben sikeresen bejutottam a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola magyar–történelem szakára, amelyet munka mellett végeztem el. A diplomát 1968-ban kaptam meg. 1971-ben hazajöttem Apostagra, itt éltünk a férjemmel és a lányommal, és itt, a helyi általános iskolában tanítottam a nyugdíjig – elevenítette fel a kezdeteket Nagy Istvánné Annuska.
A tanárnő szívesen idézi fel azt a sok-sok élményt, örömteli pillanatot, vagy nehézséget, amelyet hosszú pályafutása alatt átélt. Minden szavából kicseng a pálya, a gyerekek iránti elkötelezettség, szeretet. Sorolja, milyen módszerekkel érte el azt, hogy tanítványai közül sokan mind a mai napig szívesen emlékeznek óráira, hogyan adta át nekik a történelem, az irodalom és a magyar nyelv szeretetét. Jó szívvel gondol vissza az iskolai ünnepélyek, megemlékezések szervezésére, az iskolai könyvtári munkára, a szabadidős programokra, kirándulásokra, táborokra. Öröm és megtiszteltetés volt számára, amikor kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként 1983-ban Miniszteri Dicséretet kapott.
Nyugdíjba vonulása után a település neves írójának, Nagy Lajos kultuszának ápolását tűzte ki célul. Az Apostagiak Baráti Körének és a Nagy Lajos Baráti Társaságnak a tagjaként vetélkedőket állított össze gyermekeknek, felnőtteknek felolvasóesteket szervezett, dramatizált jeleneteket készített az író regényeiből, így próbálta őt közelebb vinni az emberekhez. Apostag helytörténetének kutatásában is jelentős eredményeket tudtak felmutatni, Babucsik Pál tanár kollégájával összefogva. Értékes írásai rendszeresen megjelentek az Apostagi Napló hasábjain.
Nagy Istvánné Annuska élete során sokat adott az apostagi közösségnek. A kedves, mosolygós, halk szavú tanárnő mindennapjait megszépíti, ha az utcán találkozva vagy az osztálytalálkozókon volt tanítványai néhány kedves szóval, egy-egy öleléssel köszönik meg neki mindazt, amit tőle kaptak.