Katasztrófavédelem

2023.07.05. 12:09

Az emberi gondatlanságból keletkezett tűzesetekről is szó esett a kecskeméti konferencián – galériával

Tűzesetek vizsgálata és tapasztalatai címmel rendezett konferenciát a Katasztrófavédelmi Tudományos Tanács és a Bács-Kiskun Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Tűzmegelőzési Bizottsága, valamint az együttműködő szervezetik szerdán Kecskeméten, a Megyeházán. A konferencia célja, hogy a tűzvédelem civil és hivatásos szereplői megismerjék a tűzesetekhez kapcsolódó különböző szakterületek tapasztalatait és ezeket felhasználhatják a tűzmegelőzés területén.

Horváth Péter

A konferencián 14 előadást hallhattak az érdeklődők

Fotó: Bús Csaba

Gyapjas János tűzoltó ezredes, a Bács-Kiskun Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese elmondta, hogy a tudományos konferencián több témát is feldolgoztak, közülük kiemelt terület volt, hogy miként lehet megelőzni a tűzeseti haláleseteket. Ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy a tűzből eredő halálesetek megelőzését nagyon hatékonyan szolgálják az otthoni füstérzékelők. A 14 előadásban egyebek mellett szó volt még az energiahatékonyság kérdéséről, a lítium-ion akkumulátorok tűzvédelemmel kapcsolatos sajátosságairól, illetve mezőgazdasági gépekben keletkező tűzesetek megelőzéséről.

Gyapjas ezredes elmondta, hogy általában leggyakrabban valamilyen emberi gondatlanságból keletkeznek tüzek. A tűzeseti halálesetek nagy része pedig nyílt lánghoz vagy valamilyen tüzelőberendezéshez kapcsolódik. Az ezredes felhívta a figyelmet arra, hogy nyílt láng használatakor fokozott körültekintéssel kell eljárni, betartani a tűzvédelmi szabályokat. A gondatlanságon kívül az elektromos rendszerben keletkező tüzeket kezelik kiemelten. Azt a tanácsot fogalmazta meg Gyapjas János, hogy csak jóváhagyott, sérülésmentes elektromos berendezést használjon a lakosság, valamint az ingatlanok villamoshálózatát szakember készítse, illetve javítsa.

Az ezredes elmondta, hogy évek óta nagy sikerrel rendezik meg a konferenciát, idén 330 szakember vett részt rajta online és a helyszínen.

Az előadások előtt a katasztrófavédelem 50 füstérzékelőt adott át a kecskeméti CédrusNetnek. Simon Szabolcs kommunikációs munkatárs vette át a Somogyi Elektronic Kft. által tett felajánlást, aki elmondta, hogy közösségüknek ajándékozzák tovább a füstérzékelőket. Mint fogalmazott, nagyon fontosnak tartják, hogy az 50 év feletti korosztály tagjai is biztonságban tölthessék napjaikat otthonaikban. 

Gyapjas János tűzoltó ezredes, a Bács-Kiskun Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese 50 füstérzékelőt adott át a kecskeméti CédrusNetnek a katasztrófavédelem nevében
Fotó: Bús Csaba


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában