2023.05.19. 08:14
A gyújtáskapcsolóban maradt a slusszkulcs, egy 17 éves férfi ellopta az autót
Rövid időre hagyta őrizetlenül az autóját az utcán a lajosmizsei férfi, ám nem gondolta, hogy csupán ennyi idő is elég a tolvajnak ahhoz, hogy elhajtson a járgánnyal.
Fotó: shutterstock.com / illusztráció
A rendőrségi közlemény szerint, egy lajosmizsei lakos jelentette a rendőrségen, hogy ellopták az autóját. Kiderült, hogy a sértett nem nehezítette meg a tolvaj dolgát: az utcán úgy parkolta le a gépkocsit, hogy az indítókulcsot a gyújtáskapcsolóban hagyta. Meggondolatlan tettét azzal indokolta, hogy rövid időre hagyta csak magára a járművet. Arra feltehetőleg nem számított, hogy egy járókelő kapva-kap az alkalmon és kihasználja a könnyelműségét, pedig így történt.
A kecskeméti nyomozók körözést adtak ki a gépkocsira. Ennek a híre eljutott egy őrkényi lakoshoz, aki azzal kellett szembesült, hogy a nemrégiben vásárolt személyautója lopott. Minderről értesítette a rendőrséget, így a nyomozók hamar eljutottak a tolvajhoz és a gépkocsit is visszajuttatták a tulajdonosának. A 17 éves gyanúsítottat a bizonyítékok beszerzése után elfogták és előállították. A vármegyeszékhely rendőrei lopás bűntettének gyanúja miatt hallgatták ki R. Ferencet, akit őrizetbe is vettek. Ügyében a nyomozást a napokban befejezték és vádemelést javasolnak az ügyben.
![](https://cdn.baon.hu/2023/05/_7411nq2RZWNQoC-E0K6LfywDF4rpXRrent3T7E7t78/fit/751/500/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JmZDM2ZTJmMGM1NDQ5ZjQ4MjQ5NmMzNzY1NjRjNGRl.jpg)
Fotó: police.hu