kecskemét

2021.04.09. 17:20

Letartóztatásba kerültek az embercsempészéssel gyanúsított férfiak

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy 39 éves budapesti és egy 34 éves fóti férfi letartóztatását, akiket embercsempészéssel gyanúsítanak.

baon.hu

Forrás: shutterstock.com

A megalapozott gyanú szerint a férfiak szerdán az esti órákban Kiszombor térségében 9 szír állampolgárságú migránst vettek fel a gépjárműveikbe azzal a céllal, hogy Ausztriába szállítsák őket. A Bács-Kiskun Megyei Rendőrfőkapitányság járőrei Kecskemét térségében az M5 autópályán tetten érték és elfogták a gyanúsítottakat, valamint a velük utazó migránsokat.

A járásbíróság az egyik férfi esetében a jelenlét biztosítása és a bizonyítás megnehezítése, illetve meghiúsításának megakadályozása, míg a másik férfi vonatkozásában a jelenlét biztosítása, a bizonyítás megnehezítése, illetve meghiúsításának, valamint a bűnismétlés lehetőségének megakadályozása érdekében rendelte el a letartóztatást.

A bíróság döntését az ügyészség, az egyik gyanúsított és védője tudomásul vette, míg a másik gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be, amelyet a Kecskeméti Törvényszék bírál el – áll a Kecskeméti Törvényszék közleményében.

Borítóképünk illusztráció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában