frissítve

2020.10.29. 11:01

Őrizetbe kerültek a halasi és jánoshalmi drogdílerek

Egy folyamatban lévő nyomozás kapcsán került a kiskunhalasi rendőrök látókörébe egy halasi, 50 éves apa, 22 éves fia és egy 19 éves jánoshalmi férfi, akik pszichoaktív anyagokkal kereskedtek.

Pozsgai Ákos/baon.hu

Forrás: police.hu

Friss információk:

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség sajtóközleményben tájékoztatta hírportálunkat arról, hogy a Kecskeméti Járásbíróság nyomozási bírája csütörtökön megtartott nyomozási ülésen mindhárom férfi letartóztatását az ügyészi indítványban foglaltakkal egyezően – az eljárás jogellenes befolyásolása és a bűnismétlés veszélye miatt – elrendelte. A végzést az apa és fia tudomásul vette, harmadik társuk és védője fellebbezést jelentett be, ezért a döntés az ő vonatkozásában nem végleges.

Korábban írtuk:

11:01

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata közölte, hogy a gyanú szerint apa és fia idén szeptembertől közel harminc személynek értékesített napi rendszerességgel az új pszichoaktív anyagból Kiskunhalason. Az 50 éves és a 22 éves férfi pakkokba kiporciózva árulta ezer forintért az anyagot. A nyomozók kiderítették azt is, hogy a két gyanúsított egy 19 éves jánoshalmi férfitól vásárolta a kábítószert. A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói október 26-án vették őrizetbe a három férfit, előterjesztést tettek a letartóztatásuk indítványozására.

10:00

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség közleményében tájékoztatta hírportálunkat arról, hogy a Kiskunhalasi Járási Ügyészség kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt három férfi – köztük egy apa és fia – letartóztatását indítványozza, akik 2020 márciusától őrizetbe vételükig kristály fantázianevű, etil-hexedront tartalmazó porral kereskedtek.

A nyomozás adatai szerint a két kiskunhalasi férfi gyanúsított – apa és nagykorú fia – 2020 márciusában elhatározták, hogy etil-hexedron tartalmú „kristályt” vásárolnak harmadik társuktól azért, hogy azt kiporciózva lakókörnyezetükben továbbértékesítsék. A gyanúsítottak közel fél éven át kereskedtek a fehér porral.

A kiskunhalasi rendőrök a három férfit őrizetbe vették és kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének megalapozott gyanúját közölték velük.

Az ügyészség szerint a gyanúsítottak letartóztatása azért indokolt, mert tartani kell attól, hogy szabadlábra kerülésük esetén a bizonyítást az eljárás jogellenes befolyásolásával megnehezítenék. Emellett a bűnismétlés veszélye is indokolja a letartóztatásuk elrendelését, mivel a terhükre rótt bűncselekményt huzamosabb időn át, életvitelszerűen követték el, ráadásul az apa és nagykorú fia büntetett előéletű.

Fotó: police.hu

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában