Kiskunfélegyháza

2020.09.21. 09:54

Bíróság elé kell állnia az autópályán megforduló idős sofőrnek

Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség az ellen a 82 éves tatai férfi ellen, aki tavaly február az M5-ös autópályán megfordult, egy autó beléjük rohant és a karambolban életét vesztette a vádlott felesége.

Hraskó István

Forrás: shutterstock

Fotó: illusztráció

Mint arról a Baon.hu is beszámolt, az elkövetéskor 81 éves tatai férfi 2019. február 5-én délután Kiskunfélegyháza lakott területén kívül vezetett egy Suzuki SX4 személyautót, amiben szintén idős felesége és a vádlott lánya utaztak. Nappali, jó látási viszonyok voltak, mikor a vádlott tévedésből felhajtott az M5-ös autópályára Szeged felé. Valószínűleg megijedt, és az autópályán, a záróvonallal elválasztott gyorsítósávról a záróvonalon és a járműforgalom elől elzárt területen keresztül megfordult, azaz balra kanyarodott az autópálya belső sávjába, a forgalommal szembe, majd tolatni kezdett.

Ekkor ütközött neki frontálisan a Suzuki elejének mintegy 120-125 km/h sebességgel egy, a belső sávban érkező Renault Megane. Az ütközés hatására a Suzuki a gyorsító sávba, míg a Renault – amit egy román férfi vezetett – a pályatesteket elválasztó szalagkorlát mellé sodródott.

A balesetben a vádlott idős felesége – aki az autóban hátul, becsatolt biztonsági övvel utazott – olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A vádlott mellett szintén becsatolt biztonsági övvel ülő lánya és a Renault sofőrje súlyosan sérült. Az idős férfi vezetői engedélyét a nyomozó hatóság még a helyszínen elvette.

A szabadlábon védekező, büntetlen előéletű idős férfit – akinek 1952 óta volt vezetői engedélye – a járási ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta vele szemben. Bűnösségéről a Kiskunfélegyházi Járásbíróság fog dönteni – közölte szerkesztőségünkkel dr. Schmidt Gábor, a megyei főügyészség sajtószóvivője.

Borítóképünk illusztráció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában