kecskemét

2020.03.30. 09:14

Lövöldözés az Alföld Áruházban: előre kitervelt emberölési kísérlettel vádolják a férfit

Előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérletével és zaklatással vádolja a megyei főügyészség azt a most 76 éves férfit, aki tavaly júliusban az Alföld Áruház egyik üzletében egy átalakított vadászpuskával akarta lelőni korábbi élettársát.

Hraskó István

A kép tavaly, a férfi letartóztatásakor készült

Forrás: Hraskó István

Rendőrök szállták meg és zárták le az Alföld Áruház előtti Deák Ferenc teret, valamint a mögötte található parkolót tavaly július 24-én. Gyorsan híre ment, hogy az áruház egyik boltjában lövés dördült el, aztán az is kiderült, hogy egy féltékeny, elhagyott férfi azért ment be a bioboltba, hogy végezzen élettársával. Az elkövetőt a biztonsági őr fogta le, majd őrizetbe és előzetes letartóztatásba került.

Múlt héten kerestük meg a Bács-Kiskun Megyei Főügyészséget azzal kapcsolatban, hogy az ügyben mikor várható vádemelés. Mint kiderült, jókor érdeklődtünk, mert éppen a napokban vált aktuálissá a kérdés, a vádiratot nemrég nyújtották be a Kecskeméti Törvényszékre. A vádiratból kiderül: a most 76 éves férfi és a nála 34 évvel fiatalabb nő tavaly április végéig, 22 éven át éltek élettársi kapcsolatban, egy közös gyermekük is született. – A vádlott nem tűrte az ellentmondást, erősen korlátozta a sértettet, lelkileg és fizikailag is bántalmazta, ami miatt kapcsolatuk megromlott. A sértett tavaly április végén el is költözött a férfitől – mondta el dr. Schmidt Gábor, a megyei főügyészség sajtószóvivője.

A vádlott azonban nem tudott belenyugodni a szakításba, ezért személyesen és telefonon is zaklatni kezdte a volt élettársát. Naponta bement a nő munkahelyére, az Alföld Áruházban lévő bioboltba, és trágár szavakkal szidalmazta exét. Április vége és a vádbeli nap között több mint 350 alkalommal hívta telefonon volt élettársát, és többször meg is fenyegette. A sértett félelmében június végén zaklatás miatt feljelentést tett a vádlott ellen a rendőrségen, valamint biztonsági őröket is fogadott. – Miután a sértettnek új kapcsolata lett, a vádlott július 24-én elhatározta, hogy a sértettet a boltjában záráskor megöli. Magához vett egy engedéllyel tartott duplacsövű sörétes vadászpuskát, aminek – hogy észrevétlenül magával vihesse – lefűrészelte a tusát és a csöve egy részét. A puskát meg is töltötte és még tartalék lőszert is vitt magával. A vádlott 16 óra után pár perccel érkezett meg a volt élettársa üzletéhez, a puskát egy papírtáskába rejtve vitte magával. Az üzletben a sértett, egy biztonsági őr és egy vásárló volt. A vádlott az üzletbe belépve a biztonsági őrt távozásra szólította fel, a fegyvert pedig a volt élettársára irányította és közölte vele, hogy „megöllek”. A vásárló kimenekült az üzletből, a sértett pedig leguggolt a pult mögé. Eközben a biztonsági őr a vádlott fegyverének csövét elkapta és megpróbálta kicsavarni a kezéből – részletezte az eseményeket a szóvivő.

A kép tavaly, a férfi letartóztatásakor készült
Fotó: Hraskó István

Dulakodni kezdtek, a sértett egy gázsprayvel próbálta a támadóját leszerelni, valamint a hátára ugorva húzta hátra a fejét. A dulakodás során a vádlott puskája egyszer elsült, a lövedékek az üzlethelyiség egyik polcába csapódtak, személyi sérülést nem okoztak. Végül a biztonsági őrnek sikerült a fegyvert kicsavarnia a vádlott kezéből, majd a földön lenyomva tartotta a támadót a rendőrök kiérkezéséig.

A letartóztatásban lévő, büntetlen előéletű vádlottat a főügyészség előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérletével és zaklatás bűntettével vádolja. Az ügyész végrehajtandó fegyház és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta vele, és a lefoglalt puskát és lőszereket is elkobozzák tőle. A vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában