Kecskemét

2019.10.02. 07:00

Újabb autókat kaptak a megye polgárőrei

Az országos rendőrfőkapitány döntése alapján idén országosan 150, rendőrségi használatból kivont, de még jó állapotban lévő gépkocsi került a polgárőrséghez.

Hraskó István

A Bács-Kiskun megyei polgárőröknek kilenc autó jutott

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Hraskó István

Mint dr. Fekecs Dénes, a polgárőrség országos elnökhelyettese és megyei elnöke a baon.hu-nak elmondta, ebből kilenc jutott Bács-Kiskun megyébe, és további egy autót az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóságtól is kaptak.

Hétfőn egy-egy Opel Astrát vehetett át az apostagi, a szakmári és a bátyai polgárőr-egyesület. Mindegyiket az országos polgárőr arculati szabályzatnak megfelelő jelzésekkel, matricákkal látta el a megyei szövetség.

Fekecs Dénes hozzátette: a hatéves autók 150-200 ezer kilométert futottak, tehát alaposan igénybe vették őket a rendőrök, de a polgárőröknek felújított állapotban adják használatba. Hamarosan mindegyiket fényhíddal is ellátják. Egy Astra a megyei szövetségnél marad, de csak átmenetileg, később annak az egyesületnek fogják odaadni, amelyiknek a legnagyobb szüksége van rá.

Fekecs Dénes azt is kiemelte, hogy az elmúlt öt évben a megyében működő 113 polgárőrszervezet kétharmada kapott autót. Részben pályázat révén új Suzuki Vitara terepjárót, vagy jó állapotú használt rendőrségi gépkocsit, ez pedig nagy segítség számukra.

A Bács-Kiskun megyei polgárőröknek kilenc autó jutott
Fotó: Hraskó István / Petőfi Népe

A polgárőr vezető tájékoztatása szerint megyénk több mint négyezer polgárőre az elmúlt egy évben, önállóan, illetve a rendőrséggel közösen mintegy hétszázezer óra közterületi járőr-, figyelő- és jelzőőri szolgálatot teljesített. Ez országosan is jó eredmény, azonban Fekecs Dénes úgy véli, még tovább kell emelni a közterületi jelenlétet a lakosság biztonságának fenntartása érdekében – márpedig ezt a célt jól szolgálhatják a most átadott gépjárművek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában