Szentkirály

2020.09.28. 11:30

Helyben termesztik a közétkeztetéshez használt zöldséget is

Mintha egy boltban lennénk, úgy sorakoznak a befőttes és savanyúságos üvegek a polcokon az önkormányzat pincéjében. Közfoglalkoztatottak segítségével termesztik és dolgozzák fel a zöldségeket, gyümölcsöket, melyeket befőzve, lekvárként vagy savanyúságként télen a közétkeztetésben részt vevők fogyaszthatnak.

Szentirmay Tamás

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Szentirmay Tamás

Önkormányzatunk 2014-től végez mezőgazdasági tevékenységet saját területén közfoglalkoztatottak bevonásával, tájékoztatta hírportálunkat Szabó Gellért szentkirályi polgármester. Az induláskor Kovácsné Lázár Ilona tanyagondnok irányította az akkor 12 fő közfoglalkoztatott munkáját, a létszám idén összesen kilenc fő.

– Az 1,3 hektár területnek, amit mi csak Édenkertnek nevezünk, hetven százaléka gyümölcsös, a többi konyhakert. Ez utóbbi területen főleg konyhai zöldségféléket termesztünk (zöldborsó, zöldbab, sárgarépa, petrezselyem, paprika, paradicsom, uborka, zeller, fokhagyma, szamóca). A földművelésbe önkormányzati alkalmazottak gépi munkával, a termények feldolgozásába pedig a konyhai dolgozók segítenek be. Minden termény és termék a közétkeztetésbe kerül, ahol naponta közel háromszáz adag étel készül gyerekeknek, időseknek és nálunk rendelő vendégeknek.

A településvezetőtől megtudtuk azt is, hogy ebben az évben egyebek mellett 148 kilogramm zöldborsót, 570 kiló sárgarépát, 250 kiló paprikát, 300 kiló paradicsomot, 530 kiló uborkát és 250 kiló zöldbabot termeltek. Ezenfelül főleg helyi őstermelőktől vásárolnak terményeket, állati termékeket, amiket szintén a közfoglalkoztatottak és a konyhai dolgozók tartósítanak, használnak fel az ételkészítéshez. Az idei adatok között van például 2800 kiló burgonya, 7900 darab tojás és 1325 liter tej is.

– Minden évben nagyon fontos dolog a termények kiválasztása, mivel jelentős tanyavilággal rendelkezünk, és több száz őstermelőnk van. Számos terményt tőlük vásároltunk fel korábban is, amit szintén a közétkeztetésben használtunk fel. Tojást, tejet, krumplit régóta vásárolunk már az őstermelőktől. A saját földünkön olyan terményt, ami az őstermelőktől kedvező áron beszerezhető, nem termelünk. A gyümölcsösünk még nem fordult termőre, mert tavaly telepítettük Pullai Béla irányításával. Nem ipari mennyiségről van szó, de a konyhánknak nagyon hasznos lesz majd – mondta a polgármester.

Igyekszenek előre betárolni mindazokat a termékeket, amik az év során szükségesek, és a jó háziasszony gondosságával készülnek a télre. A saját termesztésű és az őstermelőktől vásárolt terményeket tartósítják, feldolgozzák és a pincéjükben tárolják.

– Nem csak a gazdaságosság vezérel bennünket. Legalább ilyen súllyal esik a latba az is, hogy a termények biztos forrásból származnak, és a vegyszermentesség is fontos számunkra – hangsúlyozta Szabó Gellért.

A termékek feldolgozása sok kézi munkát igényel
Fotó: Szentirmay Tamás / Petőfi Népe

Korszerűsítik a konyhát

A termékek, mire üvegekbe kerülnek, nagyon sok kézi munkát igényelnek (pucolás, darabolás). A tartósításhoz két dunsztológépet használnak, amikbe egyszerre hat ötliteres üveg fér. A pincében van egy fagyasztó- és egy hűtőkamra, amelyek már több éve működnek, azzal a céllal, hogy az akciós áruházi termékeket is meg tudják vásárolni és ott tárolni, ameddig szükséges. A konyha az építési szabályoknak nem felelt meg, ezért pályáztak a vidékfejlesztési program keretén belül bővítésére. A munkálatok folyamatban vannak, amivel elérik azt, hogy a szabályos öltöző, szociális blokk, illetőleg az ételkiadó is megfelel majd az előírásoknak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!