Kiskunfélegyháza

2020.09.07. 17:00

Állami támogatás segíti a munkahely-megtartó beruházást

Több mint 280 millió forint állami támogatást kapott a Félegyházi Pékség Kft. a 650 millió forintos munkahely megtartó beruházása megvalósításához. A támogatói okiratot hétfőn ünnepélyes keretek között Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter adta át Gulyás István, ügyvezetőnek a társaság kiskunfélegyházi gyárában.

Vajda Piroska

Fotó: Mediaworks

A koronavírus világjárvány nehéz helyzet elé állította a Félegyházi Pékség Kft. is. A vállalkozás forgalma tavasszal 35 százalékkal esett vissza. A hirtelen jött válságban a társaság elsődleges feladatának a munkahelyek megóvását tartotta – mondta el a pénteki sajtótájékoztatón Gulyás István, a Félegyházi Pékség Kft. ügyvezetője. Hozzátette: a munkavégzés átszervezésével és a kormánytól kapott csökkentett munkaidős támogatásnak köszönhetően közel ezer munkatársuk szeptembertől ismét a koronavírus előtti munkarendben dolgozhat. A cégvezető arról is beszámolt, hogy a Covid-válság nem csak gondot, hanem új lehetőségeket is teremtett számukra. A hetek alatt átalakuló nemzeti kereskedelemnek köszönhetően olyan piacokra sikerült belépniük, ahonnan magyar családi vállalkozásként nagy múltú, tőkeerős, külföldi beszállítókat szorítottak ki.

Az új beruházással olyan innovatív, hazánkban egyedülálló technológiát vezettek be, amely költséghatékonysága miatt jóval versenyképesebb a külföldi konkurenseknél. Gulyás István azt is elmondta, hogy a 282 millió forintos állami támogatás révén valósulhat meg az a közel 650 millió forintos projekt, melynek során a legmodernebb gépsorokat építik be és ezáltal növelhetik versenyképességünket és a Közép-európai régió piacainak stabil szereplőivé válhatnak.

Lezsák Sándor, országgyűlési képviselő elismerően szólt a Gulyás családról, melynek tagjai a legnehezebb időkben minden lehetőséget számba véve próbáltak munkát és kenyeret adni. – Aranykorát érleli a nemzet – fogalmazom ezt amióta 2011 áprilisában elfogadtuk az alaptörvényünket, az új alkotmányt. Ez forrása annak az erkölcsi, hitbéli, társadalmi, közösségi és gazdasági megújulásnak, amelynek most egyik ünnepnapját éljük meg itt Kiskunfélegyházán. Ez a pékség az elmúlt közel 20 esztendőben fantasztikus erőfeszítéssel és a lehetőségek maximális kihasználásával próbálta megtartatni nem csak a minőséget, de a helyét is itt a Duna-Tisza közén. Egy olyan képesség ez, amely sokszorozódva jelen van a Kárpát-medencében, Magyarországon és ehhez kell az a támogatási rendszer, amelyet alkalmaz a kormányzat. Olyan forrásvidéke a megújulásnak, amely érleli e nemzetben az aranykort – mondta ünnepi beszédében a honatya.

Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter szerint ahhoz, hogy a magyar gazdaság sikeres legyen olyan vállalatokra van szükség, amelyek ebben a nehéz időszakban is bátor döntésekről tesznek tanúbizonyságot. A válságra mint lehetőségre tekintenek és olyan beruházások mellett kötelezik el magukat, melyek hosszútávon jelentősen növelik a versenyképességet nemzetközi összehasonlításban is. Elmondta, az elmúlt időszakban összesen 904 vállalat kötelezte el magát beruházások végrehajtása mellett. – Ma egy olyan vállalatot ünnepelhetünk, amely lehetőségként néz a válságra és úgy modernizálja a termelését, hogy azáltal új piacokat tud magának szerezni. Azt gondolom, hogy ennél jobb helyre támogatás nem kerülhetett volna, hiszen fejlesztésük által külföldi import termékek helyett itthon gyártott magyar termékek veszik át a péksütemények helyét az egyik legnagyobb hazai kiskereskedelmi lánc polcain – érvelt a miniszter. Hangsúlyozta, Bács-Kiskun megyében az ipari termelés az elmúlt tíz esztendő alatt a négyszeresére emelkedett, amelynek köszönhetően a munkanélküliség 11 százalékról 6 százalékra csökkent.

– Most amikor az ország nehéz helyzetben van ismét számíthatunk a Bács-Kiskun megyei vállalatokra, közülük 42 jelentett be beruházást, így a kormány támogatási programjának köszönhetően 20 milliárd forint értékben 42 beruházás valósul meg a megyében. Ezekhez a kormány 9,8 milliárd forint támogatást biztosít és ezáltal 6700 munkahelyet védenek meg – összegezte Szijjártó Péter.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!