TISZAUG / TISZAALPÁR

2020.05.04. 18:35

Kihajtották a szürkemarhákat a legelőre

Több mint háromszáz szürkemarhát hajtottak ki hétfő délelőtt az alpári rétre. Az üszők és a bivalyok még a téli szálláshelyen maradtak.

Szentirmay Tamás

Ezernél is több szürkemarhája, és mintegy százötven bivalya van a tiszaugi Földvári Lászlónak, melyek három gulyában vannak elhelyezve. Az egyik gulyát korábban már kihajtották a rétre legelni, a másikat azonban csak hétfő délelőtt. A marhák a tiszaalpári téli szálláson töltötték eddig az időt, ahol három egymástól elkülönített karámban voltak. Kettőben a tehenek és a borjak, egyben pedig az üszők és a bivalyok. Nyolc bika is a gulya tagja, de közülük mindig csak egyet-egyet engednek a tehenek közé, az üszők még nem találkozhatnak a bikával.

Nem csak szürkemarhával, hanem charolais bikával is fedeztetnek, mert ennek a húsmarhának a borját nagyon kedvelik. A bikákat havonta cserélik a tehenek között. Egy-egy charolais bika a tizennégy, tizenöt mázsa súlyt is eléri. Földvári Lászlótól megtudtuk, hogy azért választották külön két részre a teheneket és a borjakat, mert viszonylag nagy volt a szaporulat és így könnyebben megtalálják a borjak az anyjukat.

A kihajtást két részletben végezték. Először az egyik karámból hajtották ki az állatokat az öt kilométerre lévő nyári szállásra, majd pedig a másikból. Az állatok nagyon fegyelmezettek voltak és másfél óra alatt a helyszínre értek. Ilyenkor az a szokás, hogy emberek mennek az állatok előtt, így nem csak mutatják az utat, de a sebességet is ők határozzák meg. Hátul szintén vannak emberek, akik arra figyelnek, hogy nehogy elkóboroljon, vagy lemaradjon egy borjú. Sajnálatos módon a második karámnyitásnál egy borjút megtapostak, de Földvári László bízik abban, hogy felépül.

Korábban az volt a szokás, hogy mindig április 24-én, Szent György napján hajtották ki a szarvasmarhákat a legelőkre. Most tíz nappal később. Az állatok tulajdonosa szerint ennek két oka van. Az egyik az, hogy május elseje előtt nem lehet a nemzeti park területére kihajtani őket, a másik pedig az, hogy az aszály miatt nem nőtt úgy a fű, mint ahogyan kellett volna, így nem lett volna értelme a korábbi hajtásnak.

A gulyához csatlakozik majd négy kecske és egy gida is, aki május 3-án született. Az üszőket és a bivalyokat egy későbbi időpontban fogják majd a legelőre hajtani, de sokkal messzebbre, egészen pontosan Ópusztaszerre, de az már nagyobb szervezést fog igényelni, mondta a gazda.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!