Program

2024.02.24. 13:20

Magvas Nap: várják az amatőr kert- és balkontulajdonosokat Kecskeméten

Március 2-án, szombaton 9 és 14 óra között 11. alkalommal rendezik meg a Magvas Napot Kecskeméten, az Ifjúsági Otthonban. Várják az amatőr kert- és balkontulajdonosokat, akik nemcsak tapasztalatot szerezhetnek, de sokféle magot is.

Sebestyén Hajnalka

A Kecskeméti Szatyor Egyesület tagjai már nagyon készülnek a 11. Kecskeméti Magvas Napra, melynek idei mottója: Magfogás a kiskertben. Oláh Edit, az egyesület fő munkatársa elmondta: a programjuk ingyenes és nyitott, bíznak benne, idén is sok kertbarát összejön.

Korábban is sok érdeklődőt vonzott a Magvas Nap
Fotó: Beküldött fotó

A kiskert tulajdonosok mellett a panelban élőket is arra biztatják, hogy látogassanak el a rendezvényre, hiszen vannak növények melyek kaspóban is nevelhetők ablakban, erkélyen. A magokat ingyen kínálják a kiállítók, de természetesen adományokat örömmel fogadnak.

Ráadásul sok éves tapasztalattal bíró szakemberek, kertészkedők is jelen lesznek, akik hasznos kertgazdálkodási tanácsokat adhatnak. 

A kiállítók standján idén is színes és bőséges kínálat ígérkezik, sokan jelezték, hogy hoznak magukkal saját termesztésű magokat. Ezek között lesznek konyhakerti növények, dísznövények és gyógynövények egyaránt. 

Oláh Edit hozzátette: sok a visszatérő látogató, akik a helyi tájfajta magokat kedvelik. A Magvas Nap egyik nagy vonzereje, hogy az alföldi homokhoz, táptalajhoz alkalmas magok is beszerezhetők. 

Programok

A mag cserebere mellett két nagy program is lesz. A Fásszárúak dugványozása címmel gyakorlati útmutatót tart Fetykó Kinga. Fókuszban az orgona, levendula, kökény, füge és más dísznövények. Akit érdekel, vigyen magával cserepet.

Magfogás kiskertben címmel pedig Bérces Dóra kerekasztal-beszélgetésre várja az érdeklődőket. 

A szervező Kecskeméti Szatyor Egyesület saját maga által működtetett Kecskeméti Bevásárlóközösséget is bemutatja saját standjukon. Az önkéntesek bárkinek segítenek eligazodni a helyi termelőket összefogó online rendelési honlapon, mely egyre bővülő partnerekkel várja a vásárlókat. Ma már minden beszerezhető az online közösségben, ami egy háztartásban szükséges a mindennapokban, legyen az friss füstöltáru, házikenyér, zöldség-gyümölcs vagy éppen környezetbarát mosószer és takarítószer. Az átadóponton pedig heti egy alkalommal átvehetőek a termékek. 

 


 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!