Szingli vagy svindli

2023.10.31. 10:18

Pofozkodásig fajult a verseny Tápai Andiért

A Szingli vagy Svindli című párkereső műsorban, ahol nincsenek gátlások és tabuk, egyre nehezebb dolga van a kiskunhalasi Tápai Andinak, hiszen egyre mélyebb érzéseket táplál a fiúk iránt.

Orosz Fanni Flóra

Tápai Andi

Fotó: VIASAT3

A kiskunhalasi szépség és a kegyeiért küzdő fiúk a verseny utolsó hetébe léptek. Az újaknak nincs könnyű dolguk, hiszen az idő szűke miatt már nagyon nehezen tudnak Andihoz közelebb kerülni, a régiek pedig túlságosan elbízták magukat. Ezt az állapotot tükrözte a legutóbbi veszélyzónás felállás is, ahol a műsor üdvöskéje a megszokott három pasi helyett csak kettőt választhatott ki. A harmadik névről ugyanis a versenyzők döntöttek titkos szavazáson keresztül, aki nem más volt, mint Tibi. Andi pedig két olyan fiút választott ki, akik egymáshoz nagyon közel állnak, és a közönség már mindkettőjükről tudhatta, hogy svindlik: Peti, akinek Snjezi a barátnője, és Cristiano, akinek Cedes a párja.

Végül, amikor Andi kimondta, hogy Petinek kell hazamennie, a fiatal srác összeomlott, és a földre rogyva zokogni kezdett. Andi számára akkor vált nyilvánvalóvá, hogy a fiú elárulta őt és végig csak megvezette.

– Egyszerűen visszaélt azzal a bizalommal, amit adtam neki és gátlástalanul eljátszotta, hogy mennyire odavan értem.

 – csodálkozott Andi.

A fekete leves viszont még csak ezután következett, hiszen, ahogy Snjezi betipegett, forró csók helyett egy annál is tüzesebb pofont osztott ki a fiújának.

Liptai Claudia rögtön meg is kérdezte őket, hogy ezek után együtt maradnak-e:

– Nem gondolom azt, hogy ennek bármilyen értelme is lenne, hogy ezt az égeszét folytassuk – vallotta be őszintén az ügyes svindli.


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!