Megdöbbentő képsorok

2022.02.14. 06:14

Brutális gyerekverést vettek videóra a karancskeszi templom előtt (18+)

Durva bántalmazást megörökítő videó járta be a közösségi médiát hétvégén. A Karancskesziben készült felvételen – melyet órák alatt több százan megosztottak és kommenteltek – egy iskolás gyerek lökdös, üt ököllel, majd meg is rúg egy fiatalabbat. Az esetnek több szemtanúja is volt a helyszínen.

A Facebookon terjedő, többek által is posztolt videó kommentelői szerint a település temploma előtt készült a felvétel, amin látható, ahogy egy fiú többször megütötte és megrúgta nála legalább egy fejjel kisebb – vélhetően fiatalabb – társát. Egy hozzászóló szerint egy harmadikost vert meg egy hetedik osztályos diák – írja a nool.hu.

A mintegy félperces felvételen látszik az is, hogy a bántalmazásnak több kiskorú is a szemtanúja volt, a háttérben sírás, sikoltozás hallatszik, és vannak olyanok is, akik trágár szavak kíséretében hergelik az erőszakos fiatalt. 

A videó azzal zárul, hogy egy harmadik, láthatóan még kisebb gyermek az áldozathoz fut és átöleli a fájdalmakkal küzdő fiút. A hozzászólások között volt olyan is, melyben azt írták, hogy „ez megy nap mint nap, csak most le is lett videózva”.

 

A polgármester nem kívánja kommentálni

A nool.hu vasárnap telefonon érte el a település polgármesterét, aki – állítása szerint – maga is a közösségi oldalon értesült az esetről, amit nem kívánt kommentálni. Annyit mondott, hogy nem az önkormányzat az iskola fenntartója.

 

Sikerült azonosítani a felvétel szereplőit

A történtekről érdeklődve még szombaton este felvettük a kapcsolatot a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletesével is. Arról érdeklődtünk, hogy kaptak-e bejelentést az eset kapcsán, és ha igen, akkor ki tett bejelentést, illetve milyen intézkedések történtek eddig. Kíváncsiak voltunk arra is, hogy sikerült-e azonosítani a felvétel szereplőit. Kérdéseinkre vasárnap délután kaptunk választ a rendőrségtől.

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a Karancskeszi Platthy József Általános Iskola iskolaőre által tett saját intézkedése alapján, hivatalból indított büntetőeljárást garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt

– közölte a Nógrád megyei hírportál érdeklődésére Tamás-Kovács Andrea őrnagy, megyei sajtószóvivő. Hozzátette: – A részletes eljárási cselekményekről a nyomozás érdekeire való tekintettel információt nem áll módunkban megadni.

A szóvivőtől a nool.hu megtudta:  a verekedésben részt vevő személyeket a rendőrség már azonosította.

 

Egy másik videó is terjed a neten

A durva verekedésről készült felvétel mellett egy másik videó is terjed a Facebookon. A kommentelők szerint ez utóbbi a helyi általános iskola udvarán készült. A rossz minőségű felvételen kivehető, hogy egy egyenruhás iskolaőrrel dulakodnak idősebb diákok. Az egyik kommentelő azt írta: „Sajnálom, hogy ide fajultak a gyerekek. Borzalmas ezt nézni. A kialakult helyzetről nem a tanárok tehetnek, hanem a szülők, akik nem nevelik meg a gyereküket.”

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában