Bulvár-celeb

2022.10.17. 09:08

Szívszorító szavakkal vallott hármas ikrei születéséről Rúzsa Magdi

Bár pontosan tudta, hogy hármas ikrei koraszülöttek lesznek, még most is kalapál a szíve, ha erre gondol.

Fotó: Bors

Rúzsa Magdi februárban adott életet hármas ikreinek. Nagy izgalommal várta, hogy a picik megérkezzenek, azonban az orvosok jó előre felkészítették rá, hogy korábban fognak világra jönni, mint kellene. Ezért már korán befeküdt a kórházba, hogy vele és gyermekeivel is minden rendben legyen. Most ezzel kapcsolatban osztott meg egy hosszabb szöveget a közösségi oldalán – szúrta ki a Bors.

„Nem hiszem, hogy fel lehet készülni arra, hogy az embernek koraszülött lesz a gyermeke. Mindenféle szempontból nagyon megterhelő érzés ez. A mi történetünk kicsit másképp alakult, hisz a kezdetektől tudtuk, hogy koraszülöttek lesznek a babáink, a kérdés csak az volt, hogy mennyivel korábban érkeznek.

Emlékszem, ahogy számoltam a heteket, hisz minden egyes nap, amit a méhemben töltöttek, egy mérföldkőnek számított, voltak napok, amikor mozdulni se mertem a kórházi ágyon, nehogy baj legyen és még előbb érkezzenek. Még most is kalapál a szívem, ha ezekre a napokra gondolok.

Most viszont öröm látni, ahogy ezek a kicsi emberkék a kezdeti hátrányból szinte előnyt kovácsolva haladnak és fejlődnek. Te, aki most odakinn vagy és ugyanúgy aggódsz, gondolj arra, mindenkinek megvan az útja, és ezek a pici babák erősebbek mindnyájunknál, csak legyen hited, mert én azt látom néha bennük nagyobb az erő, mint egy felnőtt emberben. Pici ÓRIÁSOK!

Isten éltesse őket!” – írja Magdi.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában