Robbanószerkezettől halt megy egy kilencéves cseh gyerek Horvátországban, az apát letartóztatták közbiztonság elleni súlyos bűncselekmény vádjával – közölte a Zadar megyei rendőrség.
Brad Pitt rossz apa és nem szeretik a gyerekei, de most az is kiderült, hogy Angelina sem egy mintaanya. A sztárpár 2016-ban jelentette be a válását, ám még mindig derülnek ki csúnya dolgok.
Minden gyereket kiengedtek a kórházból a kőszegi buszbaleset után. A fizikai sérüléseikből hamar felépülnek majd, ám kérdés, hogy a lelki megrázkódtatást hogyan lesznek képesek feldolgozni. Szükség esetén pszichológus is a rendelkezésükre áll majd.